Skittles – In For Me Remix EP

0

A manchesteri Estate Recordings ezúttal egy remix 12”-essel jelentkezik, amely Skittles 2012-ben megjelent ’Poor With £100 Trainers’ albumáról az ’In For Me’ című zenének átiratait nyújtja át a hallgatóknak. A hét elején megjelent single bakelitverziója két dnb remixet, a digitális pakk pedig az eredeti trekken túl egy Metrodome átdolgozást is tartalmaz.

webre_SkittlesAz A oldalon Jubei mutatja meg, hogyan is kell ütős hip-hop-ból aljasan hömpölygő drum and bass-t kreálni. Túl nagy csavarra azért ne számítsunk, a kevesebb több elvén készült átdolgozás komótos dobjai a fel-felsejlő, ismerős dallamfoszlányokkal és a sima mélyszekcióval kiegészülve kellemesen lágy egészet alkotnak, amelyre Skittles strófái nagyszerűen illeszkednek.

A legutóbb a V-nél feltűnt Need For Mirrors duó újragondolása már egészen más koncepciót képvisel. Sötét intro után érkeznek a pengeéles halfstep-dobok és a sűrű magasszekció, Skittles soraira kevesebb hangsúly esik, inkább vokálfoszlányokkal és refrénnel operál a trekk, miközben a rángatózó lead-ek adnak neki újabb és újabb lendületet. Az egész remix nyomasztóan súlyos, mégis kellemesen szellős hatást ér el, és változatosságával végig fenntartja érdeklődésünket.

A kizárólag digitális formátumban megjelenő Metrodome remix kapott egy kevés elektrós felhangot, és elsősorban hangulatában változott, tempójában nem. Az összhatás komolyabb és ridegebb lett, a hangszereket felváltotta a technika és eltűntek az eredetiben megjelenő reggae-elemek is.

Úgy gondolom, minden remixer jó munkát végzett. Ugyan a Jubei-átértelmezés kicsit futószalagosra sikeredett is, a Need For Mirrors srácok azért kitettek magukért. Akinek bejött az eredeti trekk, az a drum and bass verziókban sem fog csalódni.

Share.

About Author

Leave A Reply