Rumpistol / Red Baron – Floating

0

Az újvonalas hip hop és mindenféle downbeat zenék egyik fő  zászlóvivőjének, a Project Mooncircle új megjelenését hallgatva rá kellett jöjjek, hogy a számomra eddig ismeretlen Rumpistol nem ma kezdte a zenélést. A tíz éve csiszolódó profizmust addig érlelte, mígnem egy olyan albumot tett le a németek asztalára, amit mondjuk James Blake és a Gang Colours LP-k óta nem nagyon hallottam ebben a stílusban. A Floating újabb ékesszóló bizonyíték arra, hogy van élet a poszt-dubstep után is. Hogy milyen? Ahogy egy elmés recenzióban megjegyezték: mintha a Beatles és Prince zenélne a jövőben. És mindez Dániában?

Persze ehhez kellett a kaliforniában élő, szintén dán énekes hathatós közremőködése is. A vörös báró annak ellenére, hogy hófehér bőrű és ráadásul haja színét is nevén viseli, leküzdötte identitászavarát és fekamódra énekli a soult. Az idm-ben jártas, három albumot is háta mögött tudó Jens B. Christiansen pedig nem átallott hangját a lehető legkreatívabb módokon csűrni-csavarni, visszafele játszani, elnyújtani, le- és feltranszponálni, széteffektezni, vokóderezni, autotune-olni. Mindezt a jóizlés határán belül, úgy, hogy az énekes személyisége sem csorbult, sőt.

Ennek legjobb példája a címadó ballada, amit ha századjára  hallgatok is, elvarázsol. De jól működik a kicsit sírósabb Gravity-ben is. Red Baron ráadásul egyébként sem egyhangú, van hogy a nyolcvanas évek pop énekeseire hajaz (Colors Breaking, The World Keeps On Turning).

A középtempós zenék közül az I’m Not Listening a legfeszesebb, de az instrumentál, korábban EP-n is kijött Talk To You is future-garage szettek működőképes darabjai – nem hiába kapott Rumpistol lehetőséget a londoni Boiler Roomban. A lemez többi része viszont annál hallgatósabb, tele apróbbnál apróbb részlettel, elektronikás glitch-ekkel, finom kis hangszeres harmóniákkal, természetből felvett hangokkal (a Howie c. éteri ambient-ben talán egy kisbabát hallhatunk, a Water Mirror hárfái (?) közt egy macska nyávog), vaskos, dub-os szubokkal és kísérletező, komplex ütemekkel. Az Anywhere-ben mondjuk azon túl, hogy a bólogatás megakasztására és az ütemek számolására késztet a 8, majd 7 takk váltakozása, nem érzem indokoltnak a matekolást, e nélkül is elég innovatívan szól.

A Floating kétség kívül Christiansen legjobb munkája, ami nem vállalkozik stílusteremtésre, de azokat görcsök nélkül, természetesen és egy másik művésszel teljes összhangban vegyíti. Aki szeret elmerülni a mélyebb, introvertáltabb, okos  zenékben, azt magával fogja sodorni.

Share.

About Author

Leave A Reply