Robyn Chaos: “Tehetségem van az öléshez!”

0

Robyn Chaos, a sötétebb drum and bass száguldó nagykövete májusban nálunk terápiázott egy kiadósat. Előtte végignéztünk néhány „férfias” témát, úgy mint a zene, a menedzselés és az üzlet, de szóba került egy sor „női” téma is, például a gyerekvállalás, a főzés, a kertészkedés vagy az idő múlása.

Robyn Chaos_1

Hogy vagy ma?

Jól, köszönöm. Örülök, hogy újra itt lehetek.

Mivel foglalatoskodsz mostanság?

Ma pont a Therapy Sessions Recordings-féle új EP-vel dolgoztam. Az eredeti szám Fortitude-dal közös gyerekem, a mixeket pedig Counterstrike, The Sect és Peter Kurten készítették. Mostanra lett kész a teljes masterelés és az artwork is, remélhetőleg május 16-án ki is fog jönni. A vicc az egészben az, hogy Raiden masterelt, úgyhogy ma este tesztelünk: ő, a Mester is itt van, hallja csak! (nevet) Múlt héten London, jövő héten Lengyelország, szóval igen, elég pörgős… hogy mi jön utána, azt elfelejtettem! (nevet)

A Therapy Sessions fő szervezőjeként miben látod a rendezvénysorozat sikerének okát?

Szerintem legfőképp az az oka, hogy szívből jön minden. Sosem tudtam jól tolni olyan dolgokat, amelyekben nem hittem. Csak azokon a projekteken dolgozom, amelyek valamiért közel állnak hozzám – dacára a mai ellenkező irányú trendnek. Sem az anyagi vonzat, sem az egotrip nem érdekel.

1995 táján estem szerelembe a zenével, elsősorban a sötétebb vonulattal. Olyan ez, mint a középsulis éveid meghosszabbítása: akkor a grunge volt az alternatív, az underground. Ez az alműfaj felel meg ennek a d’n’b-ben, és tök boldog vagyok, hogy a részese lehetek. Nem birtoklójának érzem magamat, inkább felügyelőjének, állagmegóvójának. Olyasféle érzet ez, mint amikor van egy szép vidéki kúriád, és reméled, hogy a következő generáció is teljes pompájában fogja látni. Elképesztő jó azt hallani (és azt hiszem, ez a legcukibb dolog, amit valaha mondtak nekem), hogy van, akinek a Therapy „A” zene, a fiatalságuk filmzenéje… mint a Sonic Youth vagy a Beastie Boys… Szerintem ebben is visszaköszön az őszinteség, meg hogy imádjuk, amit csinálunk.

Mi jelenti a legnagyobb kihívást a munkádban?

Az, ami valószínűleg mindenki másnak is: frissnek, újnak maradni. Haladni az idővel, modernizálni, nem leragadni. De ugyanakkor nem szabad hagyni, hogy a trendek vezessenek: nem szabad elfelejtened, hogy ki vagy, és eredetileg mit akartál. Nem szabad engedni, hogy beskatulyázzanak, és ők mondják meg, ki vagy. Ez egy kis játékot igényel. Rendszeresen hátra kell dőlni, és újraértékelni mindent. Így biztos, hogy nem ragadsz le egy dolognál, és túlzottan megelégedett sem leszel. Utálom, ha az utóbbit érzem! Mindig azt hiszem, hogy tudni fogom, mikor kell abbahagyni, de aztán rájövök, hogy nagyon nem. (nevet) Már évek óta mantrázom, hogy talán ez az utolsó év, aztán máris eltelt négy év megint…

Tehát készülsz a befejezésre?

Néha úgy érzem, hogy kéne. Minden jónak vége szakad egyszer. Sokat foglalkozom irodalommal és filozófiával, és hiszek a történelmi igazságban: a nagy civilizációk esetében mindig ugyanaz történt. Fölépültek, majd összeomlottak. Általában igen látványosra sikerült a bukás, mert valaki még nagyon kapaszkodott, nem engedte, hogy a következő generáció vagy esemény színre léphessen – pedig ez természetes kellene, hogy legyen! A természet ugyanis ilyen: állandóan változik. Így próbálok a felszínen maradni, nem engedni, hogy túlzottan hardcore-ba forduljanak a dolgok. Aztán ki tudja?

Jövőre leszünk 10 évesek Budapesten, és 15-16 évesek lettünk Angliában. A rendszeres Therapy-k már mind tizenéve futnak. Igazából az a kulcs, hogy azt a szűk rést kell megtalálni, ami az emberek ismert és lappangó igénye között lapul.

Ez akkor egyfajta ízlésformálás, misszió is egyben.

Igen. Nem mindig azt adjuk, amit akarnak. Ebben elég szigorúak vagyunk, előttem Dylan is így tett, én meg viszem tovább a hagyományt. Alaposan végiggondolok mindent, amibe belefogunk, nem csak azért csinálom, hogy történjen valami. Sosem szerettem az izzadságszagú akarást.

2013-ban ünnepeltétek a Therapy Sessions tízéves fönnállását – milyen változásokat észlelsz a papír szerinti 13, ám valójában inkább 16 évvel ezelőtti állapothoz képest?

Elsősorban a színtér maga változott! Esélyünk nem volt érvényesülni. Sehol nem volt még az a fajta elfogadottság, ami manapság jellemző, és éles verseny sem létezett. Az egész dark side zárt volt, lényegében csak belőlünk állt. Most azért kicsit fura a helyzet: sok más hely alakult, az általános elfogadottsággal ráadásul újabb kihívások születtek. Mindent összevetve azonban boldog vagyok, mert így egészséges a szcéna. Ez is tök természetes. Ha termelsz valamit, földbe kell ültetned. Abból nem lesz virág, hogy csak nézegeted – nem működik, nem egészséges. Én örülök, hogy ez a talaj egyre növekszik. De az tény, hogy ez újabb kihívásokat hoz elő, meg kell találnod, hogy a te piaci résed hol van a területen belül. A mi műfajunk megerősödött, rengetegféle zenei stílus hatott rá. Ezért is imádtam mindig a Therapy-kat és a sötétebb műfajt: egy halom más hatás érte, és ezeket mind egybegyúrta.

Robyn Chaos_2

Miért pont a sötétebb irányba fordultál?

Mindig is a sötétebb zenéket bírtam. Sose érdekelt a diszkó, nekem a bulizás egyenlő volt a Metalheadzzel, mivel nem a vidám muzsika barátja voltam. A finomabb, befelé nézőbb oldala érdekel mindennek. Nem szeretem, ha a zene mondja meg, hogy érezzem magamat. A sötét műfaj valóban elég sötét, de nem tukmál rád semmit, ahogy érzed. Míg a (énekel) „Baby, I love you” abszolút megmondja, hogy érezzem magamat. (nevet)

Valóban gyönyörű a hangod! Nem csoda, hogy 11 éves korod óta föllépsz.

Amikor gyerek voltam, a szüleim igyekeztek kóristát faragni belőlem, ehhez kapóra jött a nagyon tipikus soul-os hangom. Blues-jazz hang ez, szeretem is nagyon, de szerintem túl átlagosnak hangzott, így mindig játszadoztam vele, hogy meglássam, mit lehet még kihozni belőle.

Nagyon lélekkel teli és gazdag pedig.

Rengeteget cigiztem, hogy ilyen legyen! (nevet) Nagyon csinos voltam anno, na meg láncdohányos, hogy olyan hangom lehessen, mint Janis Joplinnak.

Mennyire időigényes a Therapy Sessions First Ladyjének lenni?

Már a kezdetek óta rengeteg elfoglaltságot ad, gyakorlatilag egyhuzamban. Nemcsak maga a Therapy, hanem sok művész szólóföllépéseit is én intézem, például Audióét is.

Az ügynökségedre, az Anger Management-re (indulatkezelés) célzol, amely egyben a legrégebben működő DJ ügynökség (2000-ben alakult). Milyen meglepő elnevezés! Hogy született?

Mindenki azt hitte, hogy mivel a zenénk borús és kemény, mi magunk is mérges hangulatemberek vagyunk, ami, ahogyan te is láthatod, abszolút nem igaz. Valószínűleg ezt levezetjük a zenénkben. Viszont úgy gondoltam, hogy az „indulatkezelés” egy rohadt jó fricska a minket minősítőknek.

Ha a mélcímemet adom meg, a mai napig azt gondolják, hogy pszichológiával foglalkozom. (nevet) Ha komolyan veszik, és továbbra is ebben a hitben élnek, csak ennyit mondok: „Engedd el, haver! Ha nem, na, akkor kell indulatkezelés!” (nevet)

A saját indulataidat kell kezelned? Vagy a srácokét?

Igen, a srácokét határozottan, de őszintén szólva, elég nyugis arcok vagyunk. Megvannak a magunk kis hülyeségei, az is igaz. Mama Chaosként csak arról kell meggyőzödnöm, hogy egy adag hülyülés is legyen mindenben. Nem düh ez, hanem inkább egy csipetnyi őrület. Na de így megy ez, ha egy csapatnyi művésszel dolgozol együtt. Senki sem normális. (nevet)

Nagyszerű a nézőpontod: művészként belülről ismered ezt a világot, ugyanakkor felelős menedzserként külsős is vagy.

Igen, kimondottan szeretem a menedzselést művészként. Mindenkit megértek: a DJ-t, a szervezőket, a közönséget, plusz nőként az egyensúly megteremtésére törekszem.

A káosz nevében. : )

(nevet) Pontosan! Mondjuk amikor váltok, akkor én is kicsit megőrülök, de ez nem gyakran esik meg. Két-háromévente egyszer fordul elő, hogy valakinek a dilettantizmusa vagy erőszakoskodása igazán fölcsattint.

Nem emlékszem a legeslegutolsó alkalomra, az viszont erősen megvan, amikor egy amatőrködés föltolt.

Hárman voltunk Spanyolországban: Limewax, Vicious Circle és én, de az utóbbi már lelépett, így ketten vártuk a szervezőt. Megérkezett, de nem volt nála pénz, ami nem miattam zavart, hanem a fiúk miatt.

Nem beszélek spanyolul, így azt el kell mondjam, én is megdöbbentem, mennyi szó jutott eszembe. Azt mondták, hogy nem tudnak angolul, így nekem kellett megoldanom a helyzetet. Tapintatos maradtam egy ideig, de miután az összes kifogást végighallgattam, spanyolra váltottam, és hirtelen minden tekintet rám szegeződött. Spanyolul ordítottam és átkozódtam, lövésem nincs, ez honnan jött hirtelen. (nevet) Ránéztem Limewaxre, aki a sapkájába mélyedt, és megpróbált beépülni a kanapéba. Körbenéztem a hallban, pisszenés nem volt, mindenki engem bámult. Ekkor jöttem rá, hogy sikerült egy kis fönnforgást okoznom. De! Tíz percen belül megvolt a pénzünk. Tökre sajnálom, hogy ilyen eszközhöz kellett folyamodnom, de ebből élünk, profin kell intéznünk mindent. Ezért tudok pipa lenni: egyesek azt hiszik, hogy elbulikáznak ahelyett, hogy tényleg vérprofin csinálnák a dolgukat. Szavatartó embernek kell lenned, ez a garanciád.

Az erőszakoskodást meg úgy értettem, hogy valaki azt mondja, hogy nyúl vagy, hanem csinálsz meg valamit, amit amúgy nem is kéne. Ezzel borzalmasan föl lehet horgolni; jaj annak, aki ezt nyomja.

Robyn Chaos_3

Kik az Anger új tehetségei?

Tudom, kissé elfogult vagyok, mivel az emberem is, de Fortitude egy nagyon erős versenyző. Szépen ível fölfelé a pályája. Imádom Hostage zenéit is, nálunk jelent meg az albuma. Elképesztő arc. Vannak még mások is, de mindig keresünk újabbakat.

Hogyan tudsz együttműködni Fortitude-dal? : )

Zene szempontjából mindig azt kívánom, hogy bárcsak ne lenne köztünk magánéleti szál. (nevet) Úgy érzem, muszáj emlékeztetnem arra, hogy felejtse el a kapcsolatunkat, ha alkotásról van szó, Istenemre mondom. Ki kockáztatná ezért a bizniszét? Hát úgy nézek én ki? (nevet)

Back to basics”, elsősorban miért költöztél az USA-ból Angliába 1995-ben?

Anyukám egy brit férfivel házasodott újra, nagyjából nyolcéves voltam ekkor. Amerikában maradtam, ott jártam suliba, de amikor leérettségiztem, választhattam, hogy vagy maradok a fenekemen, vagy Londonba költözöm. Igazából nem kellett gondolkodnom: az utóbbit választottam. Elkezdtem bulizni járni, belefutottam a Metalheadzbe… így kezdődött ez tulajdonképpen.

Emlékszel a legnagyobb kulturális sokkra, ami Angliában ért?

A zuhanynyomás! (nevet) Akkoriban nem lehetett normálisan zuhanyozni. Ma ez már nem gond, frankón működik, de régen csak a csap alá feküdve lehetett próbálkozni. Vicces, mert csupán húsz év telt el, és mégis teljesen más az egész.

Volt/van-e, amit szívesen áthoznál Amerikából?

Csak azt, hogy néha lehet az eget és a napot látni, még télen is. A kék ég, igen, bár már megszoktam az állandó angliai borús eget. Elképesztő, mi mindent meg tudunk szokni! Kis adagokban szeretem Amerikát is, de sokkal otthonosabban érzem magam Európában.

Milyen gyakran mész vissza?

Kétszer egy évben. De mindig külföldinek érzem magam. Azt hiszik, hogy brit vagyok, még az akcentusomra is ráfogták ezt! (ami egyáltalán nem igaz – Évi)

Egy érdekes mellékprojektedre lettem figyelmes: ezüstművességgel foglalkozol. Mikor és miért csaptál bele?

Az ékszerek mindig is fontosak voltak nekem, és egyszer csak úgy döntöttem, hogy kitanulom a dolgot. Rájöttem, hogy nem is annyira szörnyen nehéz, mint azt előtte gondoltam, ráadásul otthon végezhető. Bárcsak tudnék rajzolni! De sajnos nem vagyok tehetséges hozzá, így én az ezüstművességben, az alkímia és a kémia szerelemgyerekében élem ki magamat. Az se lett volna baj, ha a suliban jobban figyeltem volna kémiaórán. Akkor tudnám, hogy bizonyos anyagok összekeverésével egy új dolog születik, amiből gyűrű készíthető. Ha ezt én akkor tudom, hát kurvára odafigyelek! (nevet) Mindig a saját ékszereimet viselem, lényegében ezért is tanultam ki a szakmát. Az a fajta vagyok, aki ha lehetne, mindent maga csinálna az életében. Csak hát erre sajnos nincs elég időm. Viszont ez a projekt idősebb koromban is jól jöhet még. Nem olyan, mint a zene: hatvanévesen nem hiszem, hogy veretni fogok még.

Dehogyneeeeem, fogunk. : )

Na jó, igazad van. (nevet) Ékszereket azonban bármikor készíthetsz, nem korhatáros biznisz. Otthon már van egy kis műhelyem is, és a városom helybéli üzletével már tervezem is az együttműködést.

Vannak más olyan elfoglaltságaid is, amelyek nem a zenéhez kötődnek?

Az otthonteremtés, fészekrakás. Próbálok kertészkedni is, de a világ legbénább kertésze vagyok, minden növényt kinyírok. Őszintén azt gondolom, hogy ez valamiféle „tehetség”, hogy ilyen gyorsan kicsinálom őket. (nevet) Ja, és sokat főzök, imádok is!

Robyn Chaos_4

Érdekes, hogy miért és hogyan függ össze ilyen szorosan a zenélés és a főzés. Korábban Ed Rush és Dieselboy is mesélt nekem a főzés iránti szenvedélyéről.

Igen, ők is főzősök. Gondolkodunk is egy drum and bass főzőversenyben. Vicces, de tényleg dumáltunk róla pár éve. Mondjuk szerintem simán megvernének, mert ők azért eléggé benne vannak, egyikük valamilyen szuper rizottót készített nemrég. Igazából leszarom, ügyesek vagytok, fiúk, de akkor szóljatok, ha a hét minden estéjére össze tudtok dobni egy ilyet! Nagyon más az, amikor kedvtelésből főzöl – ezt bárki meg tudja tenni, nem nagy ügy. De amikor meló után végén főzöl minden egyes nap végén, az azért más dimenzió. Úgy gondolom, hogy a nők a főzés el nem ismert hősei, mert mi rendszeresen toljuk, és még csak ügyet sem csinálunk belőle. Minden nap meg kell lennie, kész. De ugyanez van az emberemmel is, aki hetente egyszer áll be a tűzhely mögé. Akkor aztán naaaaagy vacsi van, tudod. Ezzel persze nem leszólni akarom, de volt rá ideje, energiája, és ez teljesen más, mint amikor elalvás előtt van egy órád összedobni valamit, amit szívesen megesznek. Átalánosságban véve azért azt hiszem, ezt néhányan furán látják.

Igen, de mindketten elismerték, hogy minden nap azért nem főznének.

Tényleg? Nagyszerű! Azt hittem, úgy vélik, hogy a nagy néha főzés egyenlő azzal, amit a nők nap mint nap végeznek.

Milyen áldozatokat kellett hoznod a karrieredért?

Szülinapra, esküvőre már rég nem hívnak, kismilliószor maradtam le. Tulajdonképpen a család is ide tartozik. Nő vagyok, gyermektelen, míg a férfi kollégáim javarészt gyerekesek, mert otthon van a feleségük, aki a kicsikre vigyáz, aki nincs időparában, aki az egész család életét megszervezi. Így kimondva viszont azt is látom, hogy EZ az egész én gyerekem, és egy részem nem is kimondottan aggódik. Nem érzem, hogy nyomás alatt lennék. Az élet ilyen. Ahhoz kell hűségesnek lenned, ami valójában vagy. Ne engedd, hogy mások mondják meg, ki vagy. Ha benned ez rendben van, akkor másnak semmi köze hozzá! Akkor érezném áldozatnak, ha nagyon lényeges kérdés volna nekem. Viszont nem az. (nevet)

Akkor jól működött a megérzésem ezen kérdés kapcsán.

Nem vagyok gyerekellenes, viszont az időzítés sosem volt megfelelő. Nem ez a téma volt a figyelmem középpontjában. Ekkor gyökerestül kéne fölforgatnom mindent, amiben most vagyok: az utazgatást, a függetlenségem, ahogyan a dolgaim intézem – imádom ezt az életet, a lehető legtutibb. Helyette le kellene telepednem, körbenézni, potenciális apát keresnem, aki megfelel az előírásoknak, beillik a skatulyába… hát ez nem én vagyok! Annyi más dolog foglalkoztat, ez pont nem érdekel. Ha megtörténik, akkor megtörténik…

Meg ott a rengeteg gyereked az oviban! : )

Igen, az összes DJ-m, te jó ég! (nevet) Lehet, hogy ezért sem érzem úgy, hogy bármit kihagytam volna, mivel velük növök föl. Az anyai szerepet ezzel táplálom egy kicsit.

De annyi minden más van még az anyaságon kívül! Ez egy ősrégi elképzelés, persze értem, hogy sokan miért gondolják, hogy ez a nők (egyetlen és/vagy legfőbb) feladata. Sokan a gyereket helyezik minden elé. Általában ők azok, akik semmi mást nem tettek az életükben. Jójó, értem, de bocsi, mi is volt a B-terved? A semmittevés? Mert nem látom, hogy bármi másban örömödet lelnéd… Az úgy rendben, ha egy hozzám hasonló helyzetben választanod kell munka vagy gyerek közt. De ha összesen annyit kell tenned, hogy vársz valakire, aki teherbe ejt, hogy utána majd jól elüldögélj otthon, akkor ez volt az A-, a B- és a C-terved is.

Meg a Zs-.

Pontosan! Akkor beszélgessünk újra, amikor valamit föl kellett áldoznod! Egy picit ezt azért gondoljuk még át. De sokan ragadnak benne ebben, az tény.

Nekem ezzel az egyetlen gondom az, hogy ezek az emberek ítélkeznek fölöttünk. „Nem tudod, miről van szó, mert nincs gyereked!” Igen, és?

Így igaz. Rengeteg olyan szülőt ismerek, aki sajnos szar. Van ugyan gyerekük, de borzalmas pocsékul adják elő a témát.

A vezetéshez jogsi kell. A szülőséghez milyen engedélyre van szükség?

Sajnos semmilyenre. Igaz, igaz. Kólán nevelni egy kétévest, hát ez igazán remek! Babakocsi mellett vagy várandósság alatt cigizni… épp nemrég láttam ilyet. Azt hittem, hogy azonnal fölkapom a kiskölköt (nevet), tuti, hogy jobb anya lennék. Hogy fogják az ilyen emberek a következő generációt fölnevelni? Mi a szenvedélyük, milyen példát mutatnak? De annyi más útja van annak, hogy mentorok vagy anyafigurák legyünk.

Robyn Chaos_4

Egyébiránt a szcénát férfiközpontúnak tartod?

Igen, azt hiszem. Ahogyan az üzleti világot és a világot általánosságban is.

Viszont te lehetnél pozitív példa más női DJ-knek, elsősorban a menedzseri pozíciód miatt.

Már most is jóval többen vannak, mint régebben. De a nőknek sokkal jobban kell hajtaniuk. Belőlünk nem fakad az arcoskodás, minket nem különösebben érdekel, hogy mások mit gondolnak rólunk. Néhány szempontból nehezebb tolnunk is magunkat. Sosem érdekelt, hogy gigasztár DJ legyek, ez az egomeló nem különösebben vonzó nekem. Egyszerűen szeretem, amit csinálok. Valószínűleg ezért nincs több nő a pult mögött, minket nem motivál a mindenképpen és mindenáron középpontban levés. Inkább szeretjük úgy érezni, hogy megérdemeljük, míg egy csomó csávó úgy van porondon, hogy a legkevésbé sem szolgált rá. De jól van ez így. A nők más életterületen sikeresek, például az oktatásban. A világot mi tesszük élhetővé és kényelmessé.

Ki az az élő személy, akit tisztelsz?

Sajnos ő már nem él, de zeneileg egyértelműen David Bowie. Elegáns, sármos, menő embernek tartottam, és ami a fő: nem volt képmutató! Imádom azt a történetet, hogy a királynő ki akarta tüntetni, ő meg visszautasította.

Ugyanakkor nehéz tisztelni az embereket, mert hiába kicsi a szakmánk, nem ismerjük egymást.Vannak, akiket mások tisztelnek, én viszont nem tudnék, mert ahhoz meg túl jól ismerem őket… Akiket én tisztelek, azokról semmit nem tudunk: aki a vizet vezeti be a falvakba, és az ő nevük bizony nincs fölvésve sehová. Gyanakvó vagyok azokkal, akik befutnak. (nevet) Tuti, hogy van ott valami trükk! Majd én jól kiderítem!

Mikor és hol voltál a legboldogabb?

Azt hiszem, most vagyok a legboldogabb, elégedett vagyok magammal. Imádok korosodni: nőként egyre biztosabb vagyok magamban, és abban, hogy hogyan viszonyuljanak hozzám. Vettünk egy házat vidéken, tökjó a levegő arrafelé. Pontosan ott vagyok, ahol akartam lenni… vagyis ahol fiatalkoromban gondoltam, hogy egyszer leszek.

Ha meghalnál, és visszatérhetnél személy vagy tárgy formájában, mit választanál?

Ezt ráhagynám a világegyetemre. Kiderülne, van-e lélekvándorlás, van-e esély egy jó következő életre. Bár ahogy a világ folyását elnézem, nem vagyok benne biztos, hogy akarnék reinkarnálódni. (nevet) És visszafelé ér menni az időben?

Persze. Hová mennél?

Ez fogós. Félig fekete nőként minden olyan időszakban, ahová szívesen mennék, vagy rabszolga lennék, vagy női rabszolga. (nevet) Nehezen mondanám, hogy mondjuk XIV. Lajos udvarába vágyom, amikor úgyis a tömlöcében lennék… Talán Billie Holiday, de nem, mert ő meg túladagolásban halt meg… Nincs túl sok választásom, mind tragikus. Viszont mindenképpen érdekelnének azok a korszakok, akkor lehet, hogy férfiként.

Robyn Chaos_5

Hol szeretnél a legjobban élni?

Imádom Wales-t, és őszintén szeretem Angliát. Viszont nagyon szeretem a jó időt, így sokáig kézenfekvőnek tűnt, hogy egyszer továbbállok. Ugyanakkor odavagyok az angol humorért és a szarkazmusért – persze mindennek megvan a hátulütője. Az utazásaim során egy fontos dolgot mindenképpen megtanultam: a lakóhelyed csak egy arcát mutatja, és ez nem az, amit nyaraláskor látsz. Továbbra is azt gondolom, hogy nekem Anglia a legotthonosabb.

Visszatérve Wales-re, hallottál már Bostonról?

Nem, még nem. Köszi, hogy mondtad, mindenképpen rámegyek. Imádom a walesieket, irtó barátságos, jó emberek.

Melyik történelmi szereplővel tudsz azonosulni?

Bármelyik királynővel. Elsősorban I. Erzsébettel, vitán fölül állóan menő. Matild császárné szintúgy.

Nagyon bejött, ahogyan a domináns férfiak vezette rendszerben érvényesülniük, sőt uralkodniuk kellett. Ügyesen kellett zsonglőrködniük, ebben hasonlít a helyzetünk, nagyra is tartom őket.

Mi a mottód?

Igyekszem hű maradni magamhoz, és boldogulni. Fontos, hogy elégedettek legyünk a választásainkkal, senki mást ne hibáztassunk értük, és sose féljünk hibázni. Én se tartanék itt, ha bele nem szaladok pár bődületes szívásba.

Melyik volt a legnagyobb?

Hahaha… Nem, azt nem mondom el. Minden ami történt velem, arra kellett, hogy ma itt lehessek. Még a házasságok, válások is; nem én lennék, ha nem azt az utat járom be. Szerencsére semmi nincs, amit komolyan bánnék. Talán jobban kellett volna figyelnem a természettudományos órákon, és akkor ma szebb ékszereket készítenék. De akkor meg nem lennék itt, nem utazhatnék… Az élet utazás, nem igazán tudod, merre tartasz, a lényeg, hogy a lehető legjobbat nyújtsd.

Korábban volt egy ambient projekted is Dylannel – ez megjelenik valaha?

Most Fortitude-dal dolgozom ilyeneken. Már majdnem egy albumnyi anyagunk van: furcsa blues, electronika, kicsit sztorizgatós zene. Egyelőre nem tudom, mihez kezdünk vele. Be akartunk vonni másokat is, persze mindenki lelkes volt, csak hát túl elfoglalt, nem könnyű. De ez a zenézés szépsége!

El tudod képzelni magadat a likvid alműfajában?

A Metalheadznek készített Salvation vagy a No Longer Human effélék voltak. De a leegyszerűsített likvid nekem uncsi, az nem én vagyok. Akkor már inkább ambientben gondolkodom! Jó kérdések amúgy, köszönöm!

Mit szeretnél üzenni a magyar rajongóidnak?

Nagyon sokat jelent az elmúlt tíz évben mutatott szeretetük és támogatásuk. Nagy rajongója vagyok az országotoknak. Ahogy mondtam, apukám lengyel–orosz, de szerintem titkon mindig is magyar akart lenni! Rengeteg gulyást ettünk, erős magyar hatásnak voltam kitéve gyerekként. Nagyon kényelmesen érzem magam nálatok, nyaralni is jártam már itt, a Balatonnál. Szóval KÖSZI a hűséges támogatásért!

Ha kíváncsi vagy további érdekességekre is Robyn háza tájáról, olvasd el a vágatlan interjút itt.

The UnCut English version can be found here.

Share.

About Author

Leave A Reply