Mefjus – Emulation LP sampler (Critical)

0

Hamarosan érkezik az egyedi hangzásáról ismert modern kori neurofunk-vitéz, az osztrák Mefjus első szerzői albuma. Az Emulationt a Critical jegyzi, és hogy Kasra ismét nem fog mellé, azt az LP-t beharangozó sampler lemez is bizonyítja.

art_629A linzi stúdiómágus nem most debütál a neves kiadónál, hiszen jó néhány kimagasló trekket tett már le itt az asztalra. Ha az eddigi megjelenéseit vesszük sorra a kiváló labelnél, mindenképpen meg kell említeni az Emperorral közös Hello World EP-t, melynek minden zenéje kiemelkedően jó, a szinte napra pontosan egy éves Contemporary EP-t (melynek egyik darabjába Icicle is bedolgozott), illetve az idei év egyik legjobb dnb albumaként aposztrofált Underground Sonicson helyet kapott, InsideInfóval közöss Repentance című mesterunkát. Emberünknek magyar vonatkozású megjelenései is akadnak, hol másutt, mint a lassan hungarikumnak számító Eatbrainnél, amelynek hírnevét egy Neonlighttal közös rilízzel és a Zombie Cats EP egyik “segédzenészeként” öregbítette.

Az album koncepciója a címében rejlik. Mefjus a hardware-ekből, samplerekből kinyerhető hangokat szerette volna ötvözni a digitális eszközökben rejlő lehetőségekkel, mindezzel akarta megmutatni, honnan is jött valójában, merre is gyökerezik hangzása, milyen eszközök és stílusok ihlették munkásságát. Végső soron – bármilyen filozofikusan is hangzik – az Emulation nemcsak Mefjus produceri összegzése, hanem a modern, technika- és technológia-orientált környezet bemutatása is. Az osztrák zenész egyébként bátran nyúlt olyan hangszerekhez, amelyeket a mai, számítógép-központú elektronikában már nem szokás használni, sőt, olyan eszközöket is kipróbált, amelyeket azelőtt sosem. Aki mélyebben is belelesne Mefjus fenti témáit boncolgató gondolataiba, olvassa el ezt az interjút.

Mivel szokásom szerint ezt a lemezbemutatót is érdekességekkel szerettem volna álcázni, sokat nem írok a zenékről. A Continous egy visszafogottabb, gördülékeny darab, amely azért kellően változatos és izgalmas ahhoz, hogy akár egy főidős neuró szettben is megállja a helyét. A Suicide Bassline – melyet Friction külön kiemelt egyik szeptemberi showjában – már komoly veszélyt jelet a táncterek első három sorában helyet foglalók között (hiszen a lábdob minden egyes alkalommal pörölyszerűen csap le), míg a Signalz (I Hate Mondays VIP) befejezi, amit az első két zene elkezdett, és a maradék erőt is kisajtolja a hallgatóságból.

Intelligens, mégis kemény, ipari, ugyanakkor izgalmas, de legfőképpen rendkívül kreatív albumra lehet számítani, ha az egész LP olyan lesz, mint ez a háromszámos beharangozó.

Share.

About Author

Leave A Reply