A zene sokak számára terápiaként szolgál, sokszor segít kifejezni az érzelmeinket, de ha épp arra van szükségünk, akkor teljesen elszakít minket a valóságtól, feltölt energiával vagy épp motivál. Terápiás eszközként azonban nem csak számunkra fontos lételem, olyanoknak is óriási segítség, akik másképp tényleg nehezen találnak hangot a világgal. Autista gyerekek világszerte a zenén keresztül tanulják meg kifejezni magukat, ami óriási segítség a szüleiknek és a körülöttük élőknek, hiszen a verbális kommunikáció számukra sokszor majdhogynem lehetetlen. Így talán még fontosabbak az olyan alkalmak, amikor a zenét nem csak élvezni tudjuk, de ugyanakkor jó célt is szolgálunk, akár csak azzal is, hogy hallgatjuk.

Az autisták támogatására, a Liquid Drum and Bass 4 Autism kezdeményezés jóvoltából született egy album, amely 42 számot tartalmaz és a műfaj sok jeles képviselője szerepel az előadók között. A Redefining the Spectrum elkészítéséhez többek között Makoto, Random Movement, Command Strange, Nelver, Scott Allen, Phil Tangent és Low:r is hozzájárultak; összesen 46 remek zenész mutatta meg, mire is képesek a jó ügy érdekében. Az album egyedülálló abban a tekintetben is, hogy az értékesítésből származó összes bevétel közvetlenül az autizmus megismertetése, kezelése és a szülők képzése felé irányul. A kezdeményezés fő célja, hogy megkönnyítsék ezen közösségek beilleszkedését, miközben javítják az autizmussal élő gyermekek és családjaik életminőségét. Az album egyben és dalonként is megvásárolható és biztos lehetsz benne, hogy a támogatásod jó helyre megy. A készítők további rendezvényeket, sőt egy DJ-knek szóló kihívást is terveznek, ahol az albumon szereplő mind a 42 számot mixelniük kell majd a résztvevőknek. Erről bővebb információ még nincs, azonban ez a jó ügyet szolgáló gyűjtemény már május 31-től elérhető minden platformon.

A dnb közösség rengeteg jó ügyért állt már ki és egy ilyen pozitív, összetartó társaság, mint a Liquid Drum and Bass 4 Autism mögött álló emberek és zenészek remélhetőleg még több támogatásra tesznek szert. A válogatást megvásárolhatod ide kattintva közvetlenül a csapat oldaláról vagy a szokásos digitális boltokban (pl. Beatport, Junodownload).

Share.

About Author

Leave A Reply