Lemezajánló – 2016/23. hét

0

Két albumot, két EP-t és két single-t rejt heti ajánlónk. Válogatással rukkolt elő a Philly Blunt, a Volatile Cycle a Renegade Hardware-nél debütál albumtulajdonosként, Sam Binga és Breakage egymást remixelte, Satl kiváló likvidmegjelenéssel vette ki a részét a termésből. Meggyőző EP-t dobott össze az Agressor Bunx és NickBee, a Hybrid Minds pedig saját kiadót indított. A Tovább gombra kattintva rengeteg hallgatnivaló jön!

jun
VA – Philly Blunt – The Album (Philly Blunt)

A V Recordings jungle-szakos kistestvére, a Philly Blunt 21 éves, de több mint két évtizedes kora ellenére csak most adta ki első albumát. Pedig nem kispályás címkéről van szó: itt jött ki az örökös klasszikus Burial Leviticustól (akit Jumping Jack Frostként is ismerhet a nagyérdelmű), a Dillinja-féle Mutha*ucka, és jó pár nagyszerű zene Roni Size Firefox alteregójától.
A húsztrekkes album remekül összefoglalja a címke lényegét. Van itt jungle, “klasszikus” jump up, basszusnehéz roller, nem kevés bristoli hatás és persze újra meg újra felbukkan az elmaradhatatlan jamaikai flow. Egyebek mellett Serum, Firefox, Heist és Bladerunner izzítja a bluntot. Szórakoztató!

Volatile Cycle – Reaktiv LP (Renegade Hardware)

A Renegade Hardware a roló leengedése előtt elindítja a nemzetközi dnb vérkeringésében a Volatile Cycle-t. Az angol duó karrierje szépen ível, hangzása folyamatosan változik: míg a két éve az Architecture-ön megjelent Lockdown EP a lágyabb, mélyebb vizeken evezett, addig tavaly már kifejezetten gépies volt a hangzás (mondjuk itt), a Reaktiv LP meg már egyértelműen a neuro/tech világában kalandozik. Tetőrepesztő veretés és némileg visszafogottabb kopogás is van rajta, szóval a hangzás kedvelőit sikerült kielégíteni. Tisztességes iparosmunka, se több, se kevesebb, de a páros fejlődését látva nem csodálkoznék, ha hamarosan a legnagyobbak között látnánk őket.

Binga vs Breakage (Critical)

Sokat ekéztem manapság a Criticalt a szerintem túlzott neurósodás miatt, szóval a tisztesség úgy kívánja, hogy most megkövessem a Kasra vezette kiadót. Két egyébként is remek producer egy-egy egymásnak készített remixe már a zenék hallgatása nélkül is izgalmasan hangzik, és a sejtést a single alá is támasztja. A Mind & Spirit a tavalyi Sam Binga-album egyik kiemelkedő zenéje volt, és a Breakage-féle újraértelmezés is fincsi lett. Rutinmunka a jobbak közül: Rider Shafique alatt a jól ismert dobalap pörög, a basszus belülről rezegteti a hajamat. A Staggered Dub a Critical tizennegyedik kiadványa még 2004-2005 fordulójáról. Igazi amen őrület, az egyik legjobb a stílus huszonegyedik századi repertoárjából. Sam Binga megtartotta a vokált, de mindent kicserélt: modern halfstep alapra helyezte a zenét, és bár megőrizte a reggae-hangulatot, egy sokkal szélesebb atmoszférába helyezte. Izgalmas vízió!

Satl – You & I EP (Soul Trader)

– Finoooooooom! Kb. ez volt az első (és sokadik) reakcióm a Soul Trader új megjelenését hallgatva. Satl a likvid hangzás ígéretes reménysége, aki nemcsak gyakori partnere, Malaky mellett, hanem szólóban vagy más kollaboránsokkal is remek minőséget produkál. Ebbe a négyzenésbe Jaybee, Elka és Hannah Eve segít be, a szólózenék és együttműködések aránya 2:2. A minimalista, hipersúlyos basszusára alapozó Get Away után az apró dobokon pattogó, romantikus Girl vezeti a hallgatót az EP címadó zenéjéhez, ami egy szerelmes vallomás lepiccselt énekkel, masszív basszussal. D&b-lánykéréshez kiváló! A szentimentális hangulatot tovább fokozza a záró Endless Daze, ami egy fokkal pörgösebben könyörög maradásunkért. Ki tud ellenállni a kérésnek, ha még trombitaszó is fokozza a drámaiságot? Remek EP, nagy öröm, hogy a likvidnek csúfolt modern zenék mellett tényleg van olyan megjelenés, ami méltán öregbíti a hangzás hírnevét.

Agressor Bunx & Sunchase – Ignescent 003 (Ignescent)

Jól berobbant a neurószcénába az Ignescent. Az első megjelenés még felemásra sikerült, a második jóra, ez a harmadik meg kifejezetten jó. Igaz, az EP felelőse az az Agressor Bunx és NickBee, akikben csak ritkán lehet csalódni. Előbbiek visszafogott, vluggyogó Club Shake-jével indul a négyzenés, és a páros másik száma, a címéhez hű Deadwalking sem veri le a vakolatot. Kifejezetten bejön az az erőtől duzzadó, mégis kordában tartott hangulat, amelyet az ukrán páros szállít erre a rilízre. Amúgy ezek vajon mikor alszanak? Kis túlzással minden héten kijön tőlük valami, ráadásul folyamatosan minőséget termelnek.
Nem vagyok a neuró országos cimborája, de NickBee dolgait nagyon érzem. Hangzása olyasmi, mint Break-é: általában ugyanazokat az ötleteket csűri-csavarja, mégsem unalmasak a zenéi. Így van ez a mostani két darabbal is. A Resistance hosszú intrója miatt simán lehet egy szett kezdőzenéje. Örömmel hallom, hogy nem halt ki az elnyújtott kezdés, és nem kell mindenáron hozzászoknunk a kétkörös dropokhoz. Ez a zene is sokkal nagyobbat üt így, pedig itt sem beszélhetünk túlságosan széles perspektíváról. A jól bevált dob alatt a sokszor hallott basszusötletek továbbra is remekül működnek, minőségi hozzávalókból meg csak a béna szakács nem főz jót. A Matrix hangkészlete nem sokban tér el az előző zenéétől, szóval a kettőt egymás után hallgatva elég nagy hiányérzete marad az embernek. Jó meg minden, de a lényegi különbségtől eltekintve – hogy a Matrix nem 2-step alapon zakatol – nem igazán ad újat.

Hybrid Minds – Touch (Hybrid Music)

A zongorás-vokálos zenéiről ismert Hybrid Minds saját kiadót alapított, az első megjelenés pedig érthető módon egy saját zene. A korábban Jakwob és Anile mellett hallott Tiffani Juno egy újabb dnb-produkciónak adja a hangját, és őszintén szólva nem bánnám, ha a lista tovább is folytatódna. Orgánumában egyszerre van érzelem és erő, szóval simán beállhat a kiváló női vokalisták csapatába. A Touch DJ-barát verziója és radio editje mellett Tokyo Prose remixe szerepel a rilízen. (Igazából ezzel kellett volna kezdenem a nyúlfarknyi kritikát, mert messze jobban bejön, mint az eredeti verzió, de hát a tisztelet, ugye.) Gördülékeny? Folyékony? Szép? Igazából mindegyik.


Share.

About Author

Leave A Reply