Label profil: Proximity Recordings

0

A mai világban nehezen találni olyan kiadót, amely éveken keresztül folyamatosan minőségi zenéket szállít. Különösen nagy kihívás tartósan jó eredményt produkálni akkor, amikor a label kizárólag digitális megjelenésekkel rukkol elő. Nos, a Basher vezette Proximity pontosan ilyen címke. Fontosságát, meghatározó szerepét az is bizonyítja, hogy akik itt feltűnnek, azok később jó eséllyel nagy kiadóknál landolnak.

proximityÁllításomat nem nehéz bizonyítani, elég, ha csak felidézünk pár nevet. Xtrah első megjelenése, a 2010-es Law of Proximity EP után a Subtitles-nél kötött ki, majd a Critical, a Symmetry és a SGN:LTD neve is felkerült a listára. Frankee a RAM (és kishúga, a ProgRAM) berkeiben képviseli hangzását. A ProgRAM többeknek is újabb lépcsőfokot jelent, hiszen Fade és Stealth is kapott itt rilízt (sőt, utóbbi az új Subtitles válogatáson is szerepel). Aztán ott van az M-Zine & Scepticz duó, amely ma már Dispatch megjelenéssel büszkélkedhet. Úgy tűnik tehát, hogy a Proximity egy kiváló ugródeszka. Ezt a kérdéseink megválaszolására készségesen vállalkozó Basher is igazolja: „Sok, korábban nálunk megjelent producernek adatott meg később egy nagyobb lehetőség és nagyon büszke vagyok, hogy segíteni tudjuk őket útjukon. Eredményük talán valamelyest a mi érdemünk is, de az igazság az, hogy ők kivétel nélkül remek zenészek, így ez az igazi oka sikerüknek. Reméljük, még több nevet sikerül felfedeznünk a jövőben (nevet).”

A Proximity izgalmas, gyakran kísérletező, mély, okos hangzása üdítő jelenség, ami pedig igazán érdekessé teszi a labelt, hogy nagyon gyakran ismeretlen, feltörekvő producereknek lehetőséget adva is tartani tudja a megszokott – és mára már elvárt – színvonalat. „Szerencsénk van, mert általában a zenészek találnak meg minket. Nap mint nap jönnek az új demók, szóval sosem szenvedünk hiányt a zenékben. Én pedig amikor úton vagyok, rengeteg CD-t viszek magammal meghallgatni. Azt kell mondanom, hogy a kapott anyagok 80%-a simán alkalmas megjelenésre, de természetesen a legjobbakat válogatjuk ki a Proximity-re.”

A kiadó nem ritkán kétheti rendszerességgel jelenteti meg az újabb rilízeket, amely komoly veszélyforrás, hiszen nem megfelelő szűréssel könnyen ocsú keveredhet a búzába, azaz unalmassá válhatnak a kiadványok. A Proximitynél ezt a veszélyt sikeresen hárítják el. Ez többek között Basher filozófiájának is köszönhető: „Őszintén meg kell mondanom, a 2010-es induláskor fogalmam sem volt arról, hogy hogyan kell egy kiadót menedzselni, szóval ez egy nagy tanulási folyamat volt nekem és a filozófiám csak közben alakult ki. Alapvetően a barátaim zenéit szerettem volna napvilágra juttatni. Jó pár nagyszerű tehetséggel (pl. Stealth, Frankee, Xtrah) voltam körülvéve és az motivált, hogy létrehozhassak nekik egy megjelenési platformot (ők pedig a zenéken kívül is sokat segítettek nekem ebben). Szerencsésnek mondhatom magam, hogy több jó barátom – InsideInfo, NC-17 vagy Subterra – is küldött zenéket, ebben is támogatva a Proximity erős indulását. Manapság inkább az új, izgalmas előadókat keresem. Producereinknek egyrészt kivétel nélkül belefér a zenéje a Proximity-soundba, másrészt mindegyiküknek egyedi hangzása van, ráadásul termékenyek is. Véleményem szerint ez az, amit a hallgató izgalmasnak és frissnek talál.”

Őszintén bevallom – noha igyekszem képben lenni a drum & bass eseményeit illetően –, hogy egészen a cikk összeállításáig nem tudtam, hogy a Proximity Basher kiadója. A producer Facebook-oldalán olvasható biográfia végén csak egy alig észrevehető félmondat utal erre, és a tény a label Soundcloud oldaláról is hiányzik. Szó sincs azonban a szerepek tudatos elválasztásáról: „Egy kicsit hanyag vagyok a különféle oldalak frissítésében, de ettől még nagyon büszke vagyok a Proximity-re” – mondja Basher.

Az idei év egyik nagy dobása a Proximity Effect Vol. 3 válogatásalbum, amely a hónap eleje óta kapható a valamire való digitális boltokban. Az LP-n a címkén már bizonyított producereket hallhatjuk. Többen közülük (pl. a Gerra & Stone duó) szélesebb körben ismertek, de azt hiszem, hogy a kiadón megjelenő zenészek életútját ismerve nem állítunk valótlant, ha azt mondjuk, hogy a jövő nagy tehetségei is helyet kaptak a válogatáson. A legújabb – ezen a héten megjelent – kiadvány az Outer Heaven-féle mély, deep-minimal halfstep/dubstep EP, a Genjutsu.

Ami pedig a jövőt illeti, lássuk, mint mond a kiadótulaj: „Jövőre tovább szélesítjük a megjelenések körét egy testvérkiadó létrehozásával. Még nincs neve, de már nagyon közel járunk a projekt véglegesítéséhez. Van már pár új zenészünk is a tarsolyban, úgyhogy világszerte sokkal több eseményen lesz majd látható a nevünk. Természetesen jó pár zene vár megjelenésre „házi” producereinktől is, és néhány igen izgalmas új tag nevének bejelentése is várat magára.”

Ami Basherről, mint producerről mondható el, az az, hogy nagyjából egy éve nem jött ki tőle megjelenés, de azt ígéri, nagyon-nagyon hamar hallunk majd újdonságokat az ő stúdiójából is.

Share.

About Author

Leave A Reply