Kung – Devil’s Finger EP (Eatbrain)

0

Novemberben érkezik az új Eatbrain matéria, ezúttal a granadai származású (de két éve Londonban élő) Kung műhelyéből. A nemzetközi vonalat erősítve az olasz Aeph is besegített az egyik trekkbe. Az EP bemutatására személyesen a producer vállalkozott, így segítségével nézünk be a kulisszák mögé.

kungdevils

Három és fél hónappal a jubileumi, tizedik rilíz után robban a Kung EP, mely a spanyol zenész pályafutásának talán legfontosabb megjelenése. Persze eddig is voltak kiadványai szép számmal, többet között a Citruson, a Close 2 Death-nél vagy a Rise Audio égisze alatt, de az Eatbrain mégis Eatbrain… Valószínűleg nem túlzok  ismerve Jade maximalizmusát és látva label brandjének következetes épülését ha azt állítom, az összes Kung rilíz közül ennek lesz a legnagyobb visszhangja. Hogy igazam van-e, az majd kiderül, mindenesetre felmerül a kérdés, hogy hogyan éli meg Kung ezt a lehetőséget.

“Az Eatbrainen megjelenni karrierem nagyon fontos állomása. Őszintén szólva nem túl sok neurofunk kiadó van, amely annyira élne, mint ez a label. Meg kell mondjam, rendkívül hosszú ideig tartott, de végül Londonba költöztem. Dolgozom, mert fedeznem kell minden költségemet, tanulnom kell egy új nyelvet… Ez az az igazi szar része az életnek, amit minden producer utál, de úgy éreztem, magasabbra kell tennem a lécet és ki kell adnom magamból a legjobbat. Talán túl sok terhet tettem magamra, de mégiscsak ez az, amit egész életemben csinálni akartam. Megjelentetni négy zenét egy széles körűen ismert kiadónál és szabadon kifejezni magam  ez minden, amiről kölyökkorom óta álmodtam. Majdnem két évig nagyon keményen dolgoztam a zenéimen. Nehéz folyamat volt, mert közben Aeph barátommal új stúdióba költöztem, amit elég nehéz volt megszokni. Rengeteg dolgot tanultam a zeneírásról, és Simonéval együtt dolgozni is egy remek élmény. Nagyon tehetséges és technikás producer, egy ideje igazi rajongója vagyok! Két év megjelenésmentes idő után rendkívül élveztem az EP munkálatait, nagyon jól érzem most magam, remélem, nektek is tetszeni fog.”

Ezek tehát az EP készültének körülményei, most pedig végleg adjuk át a szót Kungnak, aki bevezet minket a zenék történetébe is.

Whozthys (feat. Aeph)

“Elég gyorsan megírtuk ezt a trekket. Valami keményet akartunk, de egyben olyat is, amit a többi producer és a megrögzött hallgatóság értékelne, szóval jó sok váltást tettünk bele. A mixdown már nem volt ilyen egyszerű, sok időbe telt vastagítani a hangzást, de végül azért sikerült. Rengeteg kellemes pillanatunk volt a zene írása közben, szóval ez egy nehezen feledhető élmény is. Szerintem vannak trekkek, amelyekben hallod vagy érzed a producerek örömét, amit átéltek zeneírás közben, és szerintem ez egy ilyen darab.”

Zyklon

“Két éve írtam. Emlékszem, éppen átköltöztem Londonba, és amint megkaptam a PC-met, már neki is álltam. Hangfalak nélkül csináltam, mert a szoba akusztikája nagyon rossz volt, ráadásul pár szomszéd is panaszkodott, úgyhogy az AKG 271-es fejhallgatómat használtam. Ennek ellenére jól szól. Akkoriban megtanultam, hogy semmi sem olyan fontos a zenében, mint az írás vágya és a megfelelő hozzáállás. Azelőtt egy voltam azok közül, akik mindig a számítógépüket és a felszerelésüket hibáztatták, mégis, rengeteg zene készült ama csodálatos ADAM hangfalak és pluginok nélkül, amelyekről mindenki beszél…”

Flux State

“Az EP utolsóként elkészült zenéje. Volt egy teljes ötletem arról, hogy hogyan fog szólni az anyag, de úgy éreztem, valami hiányzik róla, így született e trekk. Az alapot elég gyorsan megírtam, aztán felmentem a Youtube-ra, hogy utánanézzek pár agresszív vokálnak. Komolyan mondom, sokkal többet találni, mint amennyit egyáltalán el tudsz képzelni. Úgy gondoltam, egy lepiccselt, sértésekkel teli vokál tök jól illene egy trap-es részhez. Bár nem vagyok egy nagy trap-fanantikus, de legyünk őszinték: minden dnb-s szereti a basszust, és ebben van egy nagy adag, nem igaz?”

Devil’s Finger

“Nagyon tetszik, ahogyan ez a darab született. Egy zene elkezdése előtt normális esetben összeszedek egy csomó hangot. Ezúttal néhány pad és FX, meg pár fura, iPad-es szinti-app volt a kezdet. Az intró egy óra alatt megszületett, a zene többi része pedig egy nap alatt elkészült. Próbáltam megtalálni a középutat a minimalista és az erővel teli hangzás között, és minden simán is ment. A producerek júl tudják, hogy néha  mintegy varázsütésre  egy nap alatt sikerül elkészülnöd egy trekkel. A mixdownnal már többet kellett küzdenem, mire olyan lett, amilyennek akartam. Amúgy ez a zene és a Zyklon volt az utolsó, amit Cubase 5-tel csináltam.”

A neurófejeknek sokat már nem kell várniuk, hiszen a lemez november 3-ától kapható, a digitális verziók pedig 10-én debütálnak a Beatporton, 24-én pedig minden más e-shopban is. Folytassa, Eatbrain!

Share.

About Author

Leave A Reply