Mesélj a kezdetekről! Mikor fogtál bele a zenélésbe, és mik inspiráltak?

Még nyolcadikos általános iskolás voltam, amikor egyik barátomnál láttam egy zeneíró programot. Nagyon megtetszett a dolog, elhatároztam, ha majd nekem is lesz számítógépem, megpróbálkozom a zenekészítéssel. Akkoriban zongorázni tanultam zeneiskolában, így az alapok mondhatni megvoltak. 1998-ban be is következett az áttörés, lett gépem, majd egyből megszereztem a programot és megpróbáltam hangokat kicsikarni belőle, alkotni valamit. Inspiráció nagyon sok volt. Ezekben az években táncoltam is (break, electric), így a tört ütemek abszolút befolyásolták, hogy milyen zenéket próbáltam először kreálni. Emellett viszont house, trance jellegű zenéket hallgattam, így ilyesfajta ütemekkel is sokat próbálkoztam. A drum&bass "őrület" 2001-ben kezdődött, amikor egyik gimnáziumi osztálytársnőmtől kaptam egy magnókazettát, amin egy d&b mix volt (olyan nevekkel, mint pl. Bad Company, Ed Rush, Moving Fusion, Trace...) és csak annyit tett hozzá: -Na ilyen zenét írj, Peti!
Meghallgattam, és éreztem, hogy igen, ez kell nekem és azóta is ez a kedvenc zenei stílusom.
Milyen eszközöket, software-t / hardware-t használsz a zenélés során?
ModPlug Tracker nevű programmal kezdtem el zenélni (részben ebből jött az artist nevem, másrészt pedig a monogramomból: MP). Elég sokáig használtam, jól lehetett vele dolgozni, viszont rá kellett jönnöm, hogy ezzel sosem fogok szépen hangzó, jó minőségű zenéket írni. 2003-ban áttértem a Reason nevű programra és azóta is ezt használom. Néha előveszem a Recycle progit is, ha pl. akarok egy wav-ból Rex loop-ot csinálni. Az igazság az, hogy elég basic felszerelésen dolgozom, nincs stúdiómonitor hangfalam, stúdió fülesem és stúdió hangkártyám sem, van egy laptop-om és ennyi. Pár hónapja vettem egy midi billentyűzetet, kár hogy előbb nem jutott eszembe. Jó vele dolgozni, sokszor megkönnyíti ill. meggyorsítja a munkát. A közeljövőben azonban fejleszteni szeretnék mindenképp, az imént leírt hiányzó dolgokban például.
Kik a példaképeid, mely előadók és zenei stílusok vannak rád hatással leginkább?
Eleinte, amikor belekerültem a dnb világába, nem sok előadót ismertem, jóformán csak azokat, akik rajta voltak azon a bizonyos magnókazettás mixen, illetve netről próbáltam zenéket letölteni. Akkor még a régi zene füleidnek volt az IPC-n külön biztosított tárhellyel, függetlenül a fórumtól. Voltak ott olyan nevek, mint pl Cord, Logocal Confusion, Mindscape: az ő számaikat is leszedtem, emelett Chris.su és SKC zenéket is szereztem és ámultam, milyen cuccokat készítenek. Nagyjából ezt vettem etalonnak, hogy ha nekem is sikerül majd ilyen hangzású, minőségű zenéket írnom, akkor már jó leszek.
Aztán jött egy olyan "korszakom", amikor keményebb hangvételű, tech-esebb vonalat hallgattam inkább. Itt is sok favoritom volt (pl. Kemal, Rob Data, Black Sun Empire, Bad Company stb..).
És végül jött a liquid dnb, egyre több ilyen trekkel ill. mix-szel találkoztam, és amikor ilyen fajta dallamokkal próbálkoztam, rájöttem, hogy ez az, ami igazán fekszik nekem. Az utóbbi kb. két évben leginkább ilyesfajta könnyedebb, dallamos, atmoszferikus ill. liquid zenéket írtam és ebben sikerült úgymond sikereket elérnem. Imádom. Nagyon sok kedvencem van (egy párat megemlítve: Calibre, Nu:Tone, Klute, Mutt, ICR, Redeyes, Autumn, High Contrast és még sorolhatnám).
Hogy milyen zenei stílus van rám hatással, ez érdekes kérdés, mert mondhatni bármelyik. Sok stílust szívesen hallgatok, és ihlet illetve inspiráció bármelyikből jöhet, akár még komolyzenéből is. És ez az, ami a legjobb, hogy bármi megfoghat, amit aztán zenébe lehet önteni.
Milyen céljaid, terveid vannak a producerkedéssel kapcsolatban? Mire számíthatunk tőled a jövőben?
A zenélés számomra sosem volt kötelező dolog, így konkrét célt soha nem tűztem ki magam elé. Nekem mindig is az volt a fontos (és persze most is), hogy alkothatok valamit, egy egyedi dolgot, ami számomra fontos és jó, és ha ez más embereknek is tetszik és ezzel nekik is egyfajta élményt tudok nyújtani, azt hiszem már megérte. Persze nekem is voltak "titkos álmaim", pl. hogy kiadják egy-két zeném, ami pár hónapja valósággá vált. Ez rendkívül jó érzés és egyfajta visszajelzés is, hogy más embereknek is tetszik, amit csinálok és látnak benne fantáziát.
Célom tehát továbbra is az, hogy megpróbáljak minél szebb és minőségibb zenéket írni és persze folyamatosan fejlődni. A jövőben pedig igyekszem majd minél több új zenével előrukkolni.
Mit kell tudnunk a beküldött zenédről? Mi ihlette a track-et, és mit gondolsz róla?
Ezt a zenét már elég rég elkezdtem (szerintem már van fél éve is), elakadtam benne és jól félre is raktam. Aztán pár hónapja újra elővettem és ismét haladtam vele egy kicsit. Már régóta foglalkoztatott, milyen lehet eredeti vokálos zenét írni és ebbe el tudtam képzelni. Szerencsés helyzetben voltam, mert myspace-en megismertem egy brit hölgyet, aki DJ-zés mellett énekléssel is foglalkozik, és mivel nagyon tetszettek neki a zenéim, anno felajánlotta, hogy ha bármikor vokálra van szükségem, ne habozzak és nyugodtan szóljak neki. Ez így is történt. Eküldtem neki a trekket ahol épp tartottam benne, tetszett neki és mondta, ha kész küldjem át és ráénekel. Na hát ez sült ki a dologból.
A számot egy gitár dallam ihlette, amivel kezdődik is, abból indultam ki és próbáltam minél több mindent köré és hozzáépíteni. Számomra azért kedves ez a szám, mert az első igazi vokálos zeném, másrészt pedig bennem tavaszi / nyári hangulatot idéz, amik a kedvenc évszakaim is.