Éjfélkor már csurig volt a klub, mozdulni sem lehetett, a vádlinkon folyt a víz, és csak az orrunkig láttunk. A közönség igen heterogén lévén, egy darabig senki sem találta a helyét (leszámítva egy feltűnően lelkes, drum and bass különítményt, akik már negyed egykor fent tomboltak a táncos lányoknak fenntartott emelvényen).

Akik egy átlagos péntek esti szórakozásra érkeztek, azokat zavarták a látszólag renszertelenül izgő-mozgó drum and bass veteránok, akik meg tudták, hogy mire jöttek, azokat a táncparkett közepén álldogálók zavarták. De nagyon. Mert álldogálni othon is lehet a szoba közepén, úgyhogy, aki álldogállni szeret péntek este, az maradjon otthon.

A Solid-Ozon párost sajnos lekéstük, pedig igyekeztünk, de hát ezúttal is technikai problémák adódtak. Mire sikerült felülkerekednünk rajtuk, már a Sundance Kid-Safair kettős melegített, elég rendesen, mert melegünk az volt. Egy kicsit több lelkesedés és ötletesség nem ártott volna ugyan, de a célnak tökéletesen megfeleltek így is.

Nem hiába vártuk ezt az eseményt, mint tinédzserek a májkel dzsekszont, mert az est két díszvendégével, a Fresh & Vegas-szal azonnal dimenziót váltottunk. Mi, drum and bass függők legalábbis, mert a péntek esti lázban égők csak súlypontot váltottak, s így jobb lábukról a balra támaszkodtak.

Fresh és Vegas, ez a két angol nyikhaj megint megerősítette azon szilárd alapokon nyugvó feltevésünket, hogy még csak most kezdődik a, most kezdődik a, most kezdődik a tánc. Azaz, hogy a drum and bass, nemhogy megmerevedett, beklisésedett volna, hanem hogy kreatívabb, őrültebb, elviselhetetlenül jobb, mint valaha. Mindenképpen az egyik legprogresszívebb műfaj.

"Ez nem is zene baszd meg!" - ordítozták többen. Nem hát. Elixír ez, csodaszer, 3D-s anyaméh, basszusbirodalom, ahová belépés szigorúan csak felhatalmazottaknak, hovatovább, beavatottaknak. Azoknak, akik alig várták már a hajnali hármat, hogy végre legyen helyük kibontakozni, magukon kívülre lépni, és úgy is elférni.

A két katona valamilyen oknál fogva viszont egyszer csak úgy döntött, nem engedi, hogy a közönség teljesen magán kívül lehessen. Épp mikor kezdtek folyamatossá válni a tudatátszaggató primal screamek, akkor kezdtek el szórakozni. Folyton leállították, visszapörgették a számokat, ami olyan hatással bírt, mint amikor az ember teljes erőből nekiszalad egy villanyoszlopnak fejjel.

Gödrökbe zuhantunk, nem győztünk kimászni, s újra felülni az ég tetejére. Nem mondhatni, hogy konzervatív, fejlődés-ellenes fiatalok alkották a közönséget, akik nem tudják értékelni az új megoldásokat, de egy kicsit túlzásba vitték a művészkedést. Észrevehették volna magukat, végülis ők vannak értünk, s nem fordítva. Harmadszor még OK volt a dolog, de tízedszer már kicsit fárasztó. Ettől függetlenül így utólag még mindig megbocsáltható, amit tettek, mert hazafelé senki sem panaszkodott. Főleg, hogy utánuk még a Palotai-Cadik duó kárpótolt a szünetekért. Velük nem volt megállás. Olyannyira nem, hogy egyszer azon kaptuk magunkat, hogy szombat helyett vasárnap reggel nyolc van és nem is a The Club, hanem az ELTE épülete előtt állunk, rengeteg diplomás örömlánnyal körülöttünk. Ők is, mi is rengeteget tanultunk megint.