Minél több vezető drum'n'bass dj jön hozzánk vendégségbe, annál nagyobb az irányzat hazai képviselőinek elégedetlensége. Egyre nyilvánvalóbb számunkra, hogy hiába pörgetik a hivatalos megjelenés előtt hónapokkal a fehérholló ritkaságú promóciós lemezeket, nem érhetik utol a stílus külföldi irányítóit. Ezért állják körbe a pultot, ha dj Lee, vagy Bassface Sascha játszik. Figyelik az acetát lemezekre préselt új hangokat, amik minimum hónapok múlva, de lehet, hogy sosem lesznek elérhetőek a nagyközönség számára.

A dubplate nem a hipermodern technika legújabb vívmánya. Rákosi beszédeit az ötvenes években (még jóval a magnószallag elterjedése előtt) például ugyanúgy vágták acetátra, mint bármelyik mai táncparkettgyilkos szerzeményét. A stúdióban külön ember volt arra, hogy tovább tegye a tűt a nemkívánatos részekről, amikor a rádióban visszajátszották a szónoklatot. A ma használt vágógépek (Neumann VMS 66, 70, 80) sem mai darabok, a típusszámuk a modell piacra dobásának évét jelzi.

Az acetát lemez valódi funkciója nem az volt, hogy bárhol többször visszajátszák. Teszt-vágás (reference cut) volt, amin ellenőrizték, hogy jól szól-e majd a bakelit (valójában PVC) lemez, vagy változtatni kell a vágáson (a barazdák mélységén, távolságán). A bakelit gyártásának alapja a fém-master (anya) lemez elkészítése. Az anya felülete pontosan megegyezik a leendő lemezével, erről veszik le a lemeznyomáshoz szügséges formát (az apát, ahogy a lemezgyárban hívják). A bakelitet tehát ezekkel a formákkal nyomják, nem pedig az elejétől kezdve vágják a barázdát az üres korongokra (úgy mint a master vagy a dubplate esetében). Nem nagyon van lemezjátszó, ami vissza tudná játszani a fém-lemezt, ezért van szügség az acetátra. Azt is ugyanazzal a vágógéppel készítik, amivel a mastert, csak kicserélik a fém vágására való fejet (természetesen Ortofon) acetát vágóra. A dubplate barázdái így pontosan megegyeznek a masterrel (és így a kész lemezzel is), a különbség csak annyi, hogy ha a dubplate rosszul szól, még lehet változtatni a beállításokon, míg ha elnyomtuk az anyát, és erről nem tudva lenyomtunk ezer rossz lemezt, sokkal kínosabb (és költségesebb) a helyzet.

A dubplate-eket a reggae és dub sound systemek dj-i vitték először a tánctérre: délben felvették a cuccot, délután levágatták, este pedig már játszották is. A dubplate kultúra elemei azóta sem változtak: a kis példányszám garantálja a dj számára az egyéni hangzást, nem kell a lemezboltban könyökölnie olyan számokat keresve , amit mások nem játszanak rommá. A gyártásfolyamat gyorsasága lehetővé teszi, hogy a zenész egy zenei ötletet akár egy napon belül kipróbáljon a tánctéren, és ha látja a közönségen, hogy valahol nem működik, módosíthasson rajta, mielőtt nagy példányszámban bakelitre nyomja. Ugyanakkor a barátoknak - gyakran a cím feltüntetése nélkül - szétküldött néhány dubplate a promóció első lépcsője is. Nem kell senkinek bemutatni "azt a számot", mire a boltokba kerül a lemez.

A javarészt jamaikai gyökerekből táplálkozó jungle / drum'n'bass zenészek, dj-k a kezdetektől fogva átvették a reggae / dub szcénában bevált módszereket. Bár időről-időre próbálkoznak más stílusok (most például a speed garage) képviselői is dubplate-ekkel, évek óta a drum'n'bass fejek látják el megrendelésekkel az acetát-vágók tulajdonosait. Bassface Sascha például általában tíz példányban vágat le egy számot, azt szétküldi barátainak (például Grooveridernek, Adam F-nek, Peshaynek), azok visszajeleznek neki, hogyan reagált a zenére közönség, mi az ő meglátásuk. Ezek alapján születik meg a döntés, hogy kell-e még változtatni a számon, érdemes-e bakeliten kiadni, vagy nem. Legutóbb Cadik kapott tőle egy dubplate-et az Ode to Anima című számból.

Az acetát lemezek (részben alapanyaguk, részben direktvágás miatt) rövidebb ideig bírják, mint a bakelitek. Hiába a normálisan beállított lemezjátszó: száz lejátszás után már jól hallani az elhasználódás jeleit: elvesznek a magas hangok és sisteregni kezd a lemez. A drum'n'bass mixelésben gyakori scratch-ek és visszapörgetések sem hosszabbítják meg a dubplate-ek élettartamát. Mivel a lemezek kötőanyaga állandóan párolog, nem érdemes őket nejlon borítókban tartani, mert akkor a lemezen rakódik le a kipárolgás. A dubplate-eket ezért barna papírtasakban tartják (erről szól Roni Size / Reprazent Brown Paper Bag-je).

Az acetát lemezek illata a régi könyveket juttatja az ember eszébe. Történetük van, hiszen nem a lemezboltban veszi őket senki. Mégsem szabad teljesen elszállni az acetát misztikus tiszteletében. Maga a dubplate csak az információhordozó eszköz, amin eljut a dj-hez (és az emberekhez) a zene. Ahogy a Basszuarcú mondta: "Engem nem érdekel, hogy a zene, amit játszok dubplate-en van, vagy bakeliten. Azért van tele a táskám dubplate-ekkel, mert azokhoz a számokhoz, amiket szívesen játszom, így férek hozzá leghamarabb."

Egyet praktikus észben tartani: a dubplate merev, mint nagyszüleink 78-as fordulatú lemezei, és nehéz. Amikor előzékenyen átvállaltam Sascha egyik szabvány méretű lemeztáskáját, nem számoltam azzal, hogy súlya majdnem kétszer annyi volt, mintha bakelitekkel lett volna megpakolva. Tanulságos este volt.