Palotai Zsolt

Az Abrak-a-dubra, Zsolt mix CD-je február óta kapható. Az alkotót nem kell bemutatnunk: ő a magyar dance-szcéna egyik úttörője, a Tilos Rádió alapító-oszlopa, a tört ütemek legfőbb hazai megszólaltatója.



Beszélj a CD megszületéséről... Hogyan értékeled most, így utólag?

Több mint egy évvel ezelőtt kezdődött: összeállítottam egy anyagot, de nem lett belőle semmi. Eltelt kábé háromnegyed év, jött a Széll Laci és mondta, hogy újra el kellene készíteni, mert közben nem tudott foglalkozni vele, úgyhogy kezdhettem elölről. Igazából nem volt egyszerű, mert nagyon sokféle anyagot lehetett volna összeállítani. Leginkább a dupla CD-nek örültem volna: a sokszínűséget, a különböző - rám és a Rádióra jellemző - zenéket elég nehéz egy órába tömöríteni.

Számomra roppant érdekes CD, és nemcsak azért, mert komplex világ, hanem azért is, mert egymással ellentétes jelzőkkel tudnám minősíteni: homogén és eklektikus, lineáris és fraktális, és így tovább...

Egy ilyen mix CD nem feltétlenül úgy készül, hogy valaki kiválasztja, majd összerakja a zenéket, és akkor mindegyik kiválasztott zene rajta is lesz. Általában össze kell szedni legalább harminc számot. Persze vannak kivételek, például Richie Hawtin-nak aligha kellett izgulnia azért, megkapja-e a kiválasztott számot. És nem csak arról van szó, hogy kifizeted az engedélyt, de el is kérik, hogy még milyen zenék szerepelnek az albumon, s annak függvényében döntenek: odaadják-e az adott számot, vagy sem. Ezt a CD-t kockánként raktam össze. Nagyon fontosnak tartottam, mi az eleje, mi a vége, hogy eljusson valahova, és ráadásul sokszínű és többször hallgatható legyen: olyan emberek is meghallgassák, akik soha nem hallottak ilyen zenét, vagy nagyon rossz véleménnyel vannak róluk.

Pontosítsuk milyen "zenékről" van szó. Már csak azért is, mert az utóbbi időkben a dance kategóriába sajnos szinte minden - szemét és zseniális egyaránt - belefér.

Tényleg tánczeneként egyszerűsítenek, pedig nem biztos, az-e egyáltalán. Tegnap egy Eric Tuffaz koncerten voltam: nagyon nyugodt, élő dzsessz szólt. Dobos, gitáros, billentyűs, azaz klasszikus felállás, plussz egy MC. Ő eltáncolta, elmozogta a zenét. Közben az embereket leültették, mint egy klasszikus dzsessz-koncerten... Ha otthon hallgatod a lemezét, azt hiszed, nem lehet rá táncolni. Holott mindenre, minden egyes hangra lehet. Annyi kategória van: easy listening, egyes szaklapokban leftfield és downtempo is, de a nu skoolt se nevezik többé nu skoolnak, hanem progresszív breakbeatnek. Az elnevezéseket elsősorban nem kategóriákként, hanem tájékozódási pontokként kellene használni. Ugyanakkor az egész egy nagy konvergencia felé halad, egy csomó zenét sehova nem tudsz besorolni. Minden irányból - a house-tól a dub-ig, a dzsessztől a népzenéig - épülnek be az elemek.

Ez így nagyon szép, de a hazai szcénákat mégse jellemzi ez a sokszínűség. A Palika, a Mangó és te unikumnak számítotok!

Ha kimész bárhova, a helyzet még súlyosabb. Angliát leszámítva - ott ez tényleg működik. Például tavaly januárban Párizsból átmentem Londonba: minden a Cassius-ról szólt. Visszamentem Párizsba, ahonnan jön ez a zene, és semmi. Aztán belenéztem az egyik szaklapba, s láttam egy nagyon rövid írást arról, hogy Londonban mennyire befutott a Cassius... Párizsban egy olyan bulira, ahol minden nagy név (Grooverider, Ed Rush, stb.) fellép, elmegy öt-hatszáz ember. Egy-egy Tilos bulira meg két-háromezren. Ezért csodálkozik el sok külföldi DJ Magyarországon...
Másik példa, szintén Párizsból. Egy Breakbeat Era fellépésen három-négyszázan buliztak - igaz, hely se volt több - de ugynazon az este, ugyanabban a városban volt egy WARP parti is... Mi majd akkor mondhatjuk el, hogy eljutottunk valahova, ha majd a Váci utcában vagy a Vörösmarty téren lesz egy olyan hely, amelyik a legolcsóbb a városban, és a program is veri a többit. Párizsban a Batofar, Londonban a Bar Rhumba ilyen. Egy beugró általában tíz font, a Bar Rhumbában öt. A sör két font, máshol három. És nem kint a francba, hanem a Picadilly-től két lépésre.

Szerintem már akkor is eljutnánk valahova, ha Budapesten egy napra esne egy WARP, meg egy Breakbeat Era buli is...

Ez meg a másik... Párizsban egyébként egy csak Budapestről szóló fesztiválon vettünk részt. Előtte volt már egy hét Barcelonáról is, Berlinről is. Az ottani szervezők elmondása szerint Budapest bizonyult a legsikeresebbnek: keddtől vasárnapig masszívan kígyóztak a sorok azért, hogy bejussanak. De Londonban is végigvárnak két-három órát. Ott kultúrált szórakozás folyik - és amikor bent vagy, tapasztalod, hogy nincs tömegnyomor. Annyi ember van jelen, amennyi kényelmesen elfér. Próbálnád ki ezt itthon - hamar betörnék a bejáratot!

Térjünk vissza a CD-re! Hogyan találtál rá ezekre a zenékre?

Mindenhonnan. Budapestről, Frankfurtból, Párizsból, Londonból, Bécsből, de még a Tommyboy lemezes táskájából is... Megpróbáltam valami mentén feltűzni ezt a sok zenét. Erre utal a cím is.
Az is probléma volt, hogy amikor kérdezték, mi lesz rajta, még nem tudtam pontosan. Viszont éreztem, ha csak egy hiányzik, akkor borul az egész. Ezért se volt túl könnyű összerakni. A másik ok, hogy ma már sok, az első hangtól az utolsóig komplett szám készül. Nehéz belenyúlni, nagyon nehéz hozzáadni valamit. És ezeket ráadásul úgy összerakni, hogy organikus legyen, tehát az egyik következzen a másikból.
Egy régi számmal indítok: ezek a zenék régebben is léteztek, aztán beépültek a mába, és megmutatják a jövőt. Az alkotásban mindig megtalálható a ma és a jövő kettőssége, hogy ne tudd megmondani, mikor készült. Hogy öt, tíz, húsz év múlva is működjön!
Azt is fontosnak tartottam, hogy élő mix legyen, lemezjátszókon, ott és akkor. Hetvenöt percbe nehéz a sokszínűséget belesűríteni. Egy DJ játsszon minimum három, de négy, öt, hat órát, amennyit lehet. Teljesen megváltozik a játéka: fel kell építenie egy bulit, egy ívet, az elejét, a végét. Lehet, hogy soha nem zenél végig egy egész estét, hanem egy órát játszik fő-műsoridőben. Ilyenkor a partiszervezőknek kell tudni rendesen összerakni a programot, a megfelelő DJ-ket a megfelelő időpontra, hogy legyen valami értelme a bulinak. Például nagyon kevés a kifejezetten warm-up DJ... És jó lenne, ha az is kiderülne, hányféle DJ létezik. Mert nagyon sokféle zenét nagyon különböző módokon játszanak, lehet, hogy nem is tánczenéket, de esetleg azokra is táncolnának.
A New York-i Christian Marclay például eleve nem borítókban, hanem csak úgy, karcosan tartja a lemezeit. Az első az utcán talált, egyébként Batman-lemezt otthon felrakta, elindította a tűt, a bakelit annyira karcosnak bizonyult, hogy a tű néhány hang után visszadobta. Ez volt az első loop... Ő például magára hagyja a lemezeket, hadd éljék a saját életüket. Amikor pedig hallod játszani, hihetetlenül egységes az egész, működik, organikus.
Szóval ha játszol négy-öt órát, szinte lehetetlen kiragadni belőle egyet. Miért pont ezt az egyet? Sokan hiányolhatják a jungle-t. Belefért volna, de akkor az egy másik lemez lett volna. Viszont úgy érzem, hogy ez így kerek egész.

Az eddig megjelent kazettáiddal összehasonlítva, szerintem ez a CD vagy leginkább te, itt vállalod fel leginkább önmagad, itt kockáztatsz a legtöbbet.

Szerintem is bátor lemez. Lehetett volna ütős dolgokat rárakni, és esetleg sokkal többet eladni belőle. Az album azt próbálja megmutatni, hogy mennyiféle iránya van a zenének. És hogy az emberek olyan zenéket is meghalljanak, amik különben soha nem jutnának el hozzájuk. Nemrég jártunk Dél-Németországban, egy falusi mozi bárrészében: az általunk játszott cigányzenére meg B.L.I.M.-re őrjöngött a nép. Amikor elkezdtük a bulit, mondta is a Palika, hogy azért jó hely Budapest, mert otthon olyan zenéken nő fel a fiatalság, amit el sem tudnak képzelni Németországban, Franciaországban, vagy Hollandiában. Egy-egy parti kezdetén a Palikával rámutatunk egy lemezre, azt mondjuk, ha ezt le tudjuk játszani ma, akkor jó a parti, ha arra buliznak, az csak jó lehet.

Ugyanakkor nem érzékelitek, hogy az itthoni befogadók egy viszonylag szűk szubkultúra?

Azért van így, mert nem volt előtörténet. 1989-ig mit hallhattál, miről lehetett tudomásod? Angliában mindenki tudja, mi honnan jött. Ott voltak gyökerek. Franciaországban a helyi arabok és feketék miatt erős például a hip hop kultúra, még akkor is, ha ma már az egész csak a pénzről és a nőkről szól. DJ Cam azért van úgy elkeseredve. Ám így is könnyebb neki, mert mégiscsak sokkal nagyobb a piac.

A te CD-d hova jut el a határainkon túl?

Azért is készítettem ennél a kiadónál, mert remélem mindenhova. Magyarország és például Franciaország más kategória, mert at ottani piacon rengeteg dolog van jelen. Pontosan ezért, aki ott színpadra kerülhet, az nem a véletlen műve, az már hihetetlenül profi, az nem arról szól, hogy most megpróbáljuk...

Jó, hogy színpadról beszélsz... Magyarországon elkeserítően kevés a minőségi live act.

Nagyon kevés live act-et láttam, igazából még nem emelnék ki. Azért is van így, mert itthon nagyon fiatal ez a zene, és olyan dolgokat is meg kell tanulni, mint egy jó stúdió felépítésének a mikéntje. Legyen felszerelés, és minden úgy szóljon, ahogy kell. De hiába vásárolják össze a legjobb cuccokat, ha a keverőpultnál nem olyan ember ül, aki hall, figyel, és tudja, mi miért van.
Például amikor Josh Wink '97 elején a jó hangosítású helynek elkönyvelt E-Play-ben járt, hátrament és beállított mindent. Ha egy magyar DJ ugyanezt tenné, levernék a kezét. De annak is, akit odaküldesz, mert úgy gondolod, ért hozzá. Akik meg ott vannak, bólintanak egyet, aztán alszanak egyet a keverőpulton. Párizsban, a Batofaron egyszer se kellett a technikusoknak szólni! Nem kérdeztek semmit, tudták, mit kell tenni. Odajöttek, belehallgattak a kontrollba, visszamentek, aztán érzékelted, hogy megjött a basszus. Egy akusztikus koncert után a lemezjátszók ugyanis már valami teljesen másról szólnak.


Mit gondolsz a PC-n készült zenékről?

Előiskola. A PC nem tudja pótolni a hangszereket. A mai zene arról is szól, hogy maguk a hangok a hangszerek. A hanggal azt teszel, amit akarsz. Egyelőre nem érzem, hogy a PC-k - főként a hangzásban - tudnák pótolni nemcsak egy mai stúdiót, de a hagyományos hangszereket sem. Pláne, ha felrakom bakeliten, a PC-n felvett zene közel sem szól úgy, mint egy stúdióban elkészített szám. Lehet, hogy később - mint minden - ez is megváltozik majd.
Az Ed Rush-ék amikor elköltöztették a stúdiójukat, azt akarták, hogy minden ugyanúgy szóljon, mint az előzőben. Egy általuk tükéletesen ismert bakelittel tesztelték az új stúdiót, annak a segítségével állították be az előző hangzást. A PC-knél egyelőre ilyesmiről szó sincs.


Ed Rush, drum'n'bass... Sokan még ma is drum'n'bass DJ-nek kategorizálnak be.

Nem zavar... Négy éve, a lányom születése óta játszom egy-egy bulin csak drum'n'bass-t. Addigra lett annyi lemezem, hogy képes voltam egész este drum'n'bass-t nyomni. Előtte is raktam fel ilyen számokat, de az első kifejezetten drum'n'bass buli pont arra a napra esett, amikor a kislányom született. A Nagycirkuszban került rá sor, este tízkor kezdtem, reggel hétig tartott volna. Aztán ötkor jött a cikruszigazgató, és mondta, hogy mindenképpen abba kellene hagyni, mert a kacsák nem aludtak, tízkor viszont lesz egy fellépésük, regenerálódniuk kell. Nem tudok mit csinálni, itt egy csomó ember - válaszoltam neki. Visszajött egy perc múlva, nem szólt semmit, egyszerűen kihúzta az elektromos kábelt, kész... Ez öt óra egy perckor történt, és a kislányom hivatalos születési időpontja is öt óra egy perc!
A drum'n'bass óta feltűntek új stílusok, és mi mindig játszuk az újat is. Megint azt kell mondanom, hogy a DJ igenis rakjon fel egy egész este, s akkor biztos nem fogja hat órán keresztül ugyanazt nyomni, ő unná meg először... Nagyon sok techno és house DJ zsákutcába került: nemcsak maguk, de a közönségük miatt is kizárólag technot vagy house-t játszhatnak. Senki nem értené, ha hirtelen nu skool-lal állnának elő. Pedig a techno az utóbbi években önismétlővé vált, nem tudja átlépni saját árnyékát. Az érzésed az, hogy már mindent hallottál... Mi viszont bármit felrakhatunk, akár technot is!


Hogyan értékeled a drum'n'bass jelenét?

Bármerre járunk, ma főként erre bolondulnak meg az emberek. És közben a drum'n'bass-zel ugyanaz történik, mint a technoval. Visszakényszerült, visszament a saját helyére: megint underground zene lett. Ugyanakkor Londonban is csak most nyílt meg az első, ezt a zenét nyíltan felvállaló szuperklub, a Fabric... És közben már 2000 van.

Vársz valami különlegest a 2000-es évtől?

Nem hiszem, hogy kitüntetett év lesz. Az emberek nem javulnak meg attól, mert 2000 van. Itthon áttörést, a helyüket külföldön is megálló lemezeket várok, de nem 2000, hanem az előzmények miatt. Amikor összeraktam a CD-t, nem csak itthoni füllel, hanem globálisan gondolkodtam. És egyre több ilyen zene lesz, például a hamarosan megjelenő Yonderboi lemez, vagy egy új Anima-maxi. Vagy a Marcell, külföldön ő az úttörő.

'99 végén jelent meg a Tilos-album...

Egy évvel ezelőtt az is kész volt már, és ugyanúgy nem lett belőle semmi, csak most. Szerencsétlenül sült el, hogy szinte egy időben készült el mindkettő. Azt akarták, hogy én válogassam és rakjam össze. Én viszont nem akartam két egyforma CD-t, így jött szóba, hogy összeválogatom, de a Palkó és a Mangó mixeli. Ez abból a szempontból bizonyult szerencsétlennek, hogy igazán egyikük sem érzi sajátjának az anyagot. Csak HMK-s zenéket használhattunk, viszont ennek az volt a pozitívuma, hogy így rákerült a CD-re hat elég erős magyar szám.

Palkó...

Egyrészt minden DJ fontos. A Palika pedig azért még fontosabb, mert hasonlóan viszonyulunk a zenéhez. Bármilyen stílusban tudunk együtt játszani. Buliban is és a rádióban is... A Tilosnak az is előnye, hogy az adások zöme élő, márpedig ez világviszonylatban se túl gyakori.
A legkomolyabb, hogy most még a Mangóval is kiegészültünk! Az ő szettjeire egyébként a tavalyi Big Chill Fesztiválon, de Párizsban is őrjöngtek... Ott a Batofaron játszottunk először hárman, olyan sikerünk volt, hogy a franciák magyarul üvöltöztek: "Vissza! Budapest!" A Mangó csak állt, és azt mondta, ezt nem hiszi el... És ő nemcsak a lemezjátszók mögött, hanem a stúdióban is az egyik legnagyobb tehetség. Nála az a nagy kérdés, hogy fizikailag és lelkileg hogyan bírja. Nem egy év, hanem öt vagy tíz év múlva. Lesz-e annyi erejük a fiataloknak, hogy ezen a nem egy-két éves úton végigmenjenek? Nagyon kemény munka, ráadásul éjszaka, és a megélhetésünk még ma is kötéltánc. Lehet, lesznek szerencsésebbek is közülünk, és kijutnak külföldre. Itthon ugyanis csak úgy tudsz normális életet élni, ha külföldön keresed meg a pénzt.


Megint jönnek az üzleti szempontok... Egyrészt az itt és a most, a minél nagyobb profit, másrészt az öt-tíz évre történő gondolkodás. Magyarán, a jövőbelátó, kísérleti szellemeknek mintha kevésbé kedvezne a csak eladási mutatók alapján minősítő (?) szemlélet.

A művészeknek fizetést kellene adni, mert nem biztos, hogy a mostani tevékenységükből jelenleg, hanem esetleg csak két év múlva képesek megélni. De az is lehet, hogy soha... Nem az az igazi mérce, hogy most mennyit adnak el belőle. Az már inkább, hogy ötven év múlva meghallgatja-e valaki. Viszont ha nem élsz meg abból, amit csinálsz, az sose lesz tökéletes, mert egyszerűen nem tudod beleölni a kellő mennyiségű energiát. Régi típusú mecénásokra lenne szüksék, azokra, akik még nem piacképességi kritériumok alapján támogatták a pénzükkel a művészeket. A dolgoknak persze van egy másik, veszélyes oldala is: az alkotók hamar eltunyulnak. Viszont, ha hihetetlenül nehéz megélhetési körülmények között, minden idegvégződéseddel a művészetre összontosítasz, akkor abszolút pörögsz, ki kell hoznod a maximumot magadból, mert azon múlik az életed. Például számos szerb művész a háborút élte meg így. Ez egy nagyon vad jóléti állam. A nyolcvanas évek végén, amikor Közép- és Kelet-Európa felrobbant, Magyarországon megtalálhattad az összes szemetet, nyugatról és keletről egyaránt. Azóta csak tíz év telt el, ami távlatokban gondolkodva nagyon kevés. Ha elmész egy techno vagy egy house partira, mintha mindenki kidobó-ember lenne, plusz a macáik. És már a mi bulijainkon is egyre több ilyen pofa bukkan fel. Van, ahol nem is érzem magam biztonságban. Moszkvában hasonló még a helyzet. Viszont ha nyugatabbra mész, teljesen más az összkép. A bulizók nem úgy néznek ki, mint a beengedők. Az egyik külföldi DJ Budapesten járva, arra a kérdésre, hogy mit fog játszani, előbb a közönségre nézett, majd mosolyogva mondta, hogy "monster technot". Tehát a DJ-nek azt is kell tudnia, hogy az adott este mi működik.

Az elektronikus zene jövője...

Nemcsak elektronikus zenében, hanem zenében gondolkodom. Már nem kizárólag elektronikáról szól a történet - minden idekapcsolósik. Ezáltal fejlődik tovább. És ezek a jelenségek nem egymás kárára, hanem egymás mellett történnek. Az elektronika 2000-re lett annyira erős, hogy a többi zene már meríthet belőle. Eddig ő merített mindenhonnan, a kortárs kísérletekből, a soul-ból, a dzsesszből, stb. Most lehet, hogy megfordul a dolog. Az összes elektronika előtti, ma is létező - csak nem annyira domináns - zenék az elektronikához fordulnak. A téves közhiedelemmel ellentétben, ezek a zenék még ma is léteznek, csak napjaink dzsesszén nem ugyanazt értjük, mint a hatvan, vagy akár csak a tíz évvel ezelőttin. Egy esetleg csak dzsesszt hallgató személy lehet, hogy még nem is hallotta azt, amit én dzsesszként mutatnék neki. Talán azt mondaná, hogy ez nem az, hogy ez szemét... Szóval, a dzsessz merített az elektronikából, és a többi hagyományos zene is ugyanezt teszi. Már nem csak egy DJ játszik bakeliteket, hanem azt a zenét, amit bakeliten játszik, a színpadon élőben zenészek is nyomják, plusz elektronika és látvány, szóval egy komplex élmény. Itthon még nem annyira, van egy-két próbálkozás, de nem egyszerű a helyzet. A mai elektronika az élő dolgok felé mozdult sokat: a DJ mellett ott lehet egy kongás, egy szaxofonos, egy MC... Már nem csak egy DJ van, hanem például jön egy technikus, és elkezdi nyomni a mikrofonba, és ő az MC.

Soros terveid?

Szeretném a lemezeimet úgy összerakni, hogy át tudjam tekinteni őket. És ha ezt nem teszem meg most, később egyre lehetetlenebb lesz.

Mennyi van?

Nem tudom... Több ezer... De ez már egy másik kérdés: hogyan téjékozódnak majd az emberek? Itt az Internet - azonnal tudod, mi történik több ezer kilométerre, meghallgatod, lemásolod, fel tudod-e dolgozni azt, ami érdekel? Ha mindent át akarsz tekinteni, az már reménytelen. Mi alapján tájékozódsz? Itt van például a mecenatúrához is kapcsolható MP3: akár önkéntességi alapon is működhetne. Ha használsz valamit, rögtön eldöntheted mit jelent, mit ér a számodra. Lehet, hogy csak egy százast. Esetleg valaki Tokióban ad érte ötezer dollárt. Egy másik illető New Yorkból, meg semmit. Egy harmadik, Sydneyből viszont jó sokat. A társadalom csak ebben az esetben működik majd igazán jól. Mindenki mindenkivel össze van kapcsolva. Vagy nincs egy százasod arra, ami tetszik? Jó, levonnak belőle iksz százalékot, de csak egyszer és nem tizenötször! És örülnöd kellene, hogy a dolgaid pillanatok alatt eljutnak bárhova... Ez lesz az igazi próbatétel.
Addig viszont - az élet minden területén, így a természettel szemben is - csak szabadrablásról beszélhetünk!


DJ Palotai diszkográfia

Palotai DJ mix /Tilos Rádió '96/
Sound of 81 - Moona Productions /Future Sound of Budapest '97/
666.667 Club - Noir Desir (Tilos Klán rmx Palotai & Titusz) /Barclay France '98/
Legyen Végre Más - Jazz+Az (Tilos Klán mix) /BMC/ '99
Tilos Promo '99
Tilos Rádió Night Vibes - válogatta: Palotai /HMK Musik/ '99
Abrak A Dubra - Palotai mix /UGAR/UCMG/Gong Express/ '99