Fade – elsősorban minőségi, érdekes zenét kell készíteni

0

Az ukrán Fade rövid idő alatt került olyan DJ-k szettjeibe, mint Andy C, D Bridge, Ed Rush vagy a Noisia. Zenéi neves kiadóknál jelentek meg: letette névjegyét a Renegade Hardware-nél és az Architecture-nél is. Saját kiadót működtet, napjaink aktualitása pedig, hogy hamarosan a RAM kistestvérénél, a ProgRAM címkéjével jelentkezik önálló kislemezzel. Kérésünkre készséggel vállalkozott interjúra, sőt, egy frissebbnél frissebb zenékkel tarkított mixet is kaptunk tőle.

fadenagy2

Mikor kezdted a zenélést? Rögtön a drum and bass-be vágtál bele, vagy kipróbáltad magad más stílusokban is? Van zenei múltad, játszol hangszeren?

Minden 2005-ben kezdődött, amikor elkezdtem foglalkozni a DJ-zéssel. Több évnyi fellépés után rájöttem, hogy ez nekem nem elég és úgy döntöttem, hogy elkezdek zenét írni. Drum & bass-szel kezdtem, ami mostanra a fő stílusommá vált. Ez azonban nem gátol meg abban, hogy más műfajokkal is kísérletezzek. Nincsen különleges zenei végzettségem és tapasztalatom, nem játszom hangszeren. Mindent, amit most tudok, a zenékkel végzett munka közben tanultam.

Milyen zenei motivációid vannak a d’n’b-n belül és azon kívül? Mit hallgat Fade, mint magánember? Mi mozgat, amikor stúdiózol?

Ezt nehéz megmondani. Belülről jön minden. Nekem éppen elég leülni a gép elé és kis idő múlva azt veszem észre, hogy már nyolc óra telt el. Meglehetősen változatos zenéket hallgatok, drum & bass-t az utóbbi időben viszont egyáltalán nem. Nagyon szeretem az old school hip-hopot.

Az ukrán drum & bass-t a legtöbben Sunchase nevéhez kötik. Manapság feltűntek azonban többé-kevésbé új arcok is (pl. Nickbee, Derrick & Tonika vagy Sunny Crimea). Mi jellemzi a műfajt Ukrajnában? Milyenek a bulik? Kik lehetnek a következők, akiknek a nevét megismerheti a világ?

A drum & bass népszerűsége mostanában csökkent Ukrajnában. Új bass music stílusok jelentek meg, a drum & bass-ben pedig a mélyebb hangzás uralkodik. Az utolsó pár évben nem nagyon vonzanak a klubok, elsősorban a zenei kínálat miatt. Nagyon ritkán van olyan esemény, ami érdekes számomra. Szerintem a közönség jelenleg nincs felkészülve a mélyebb hangzásra. Örömmel tölt el viszont, hogy vannak még olyan rajongók, akik anyagi helyzetük ellenére továbbra is a tartalmas drum & bass előremozdításán tevékenykednek. Véleményem szerint nemsokára olyan nevekről fogtok gyakran hallani, mint Detail, Against vagy a Hidden Elements.

Szerinted van olyan, hogy “ukrán hangzás”?

Az ukrán drum & bass nem igazán különbözik a világ többi részén elterjedt soundtól. Minden a szerzőtől függ, nem a nemzetiségétől vagy földrajzi elhelyezkedésétől.

Mi jellemzi a te hangzásodat?

Igyekszem minden trekkemet különbözőre csinálni. Nem határolom be magam és szívesen kísérletezek a hangzásokkal. A legnagyobb hangsúlyt a bassline-ra fektetem. Véleményem szerint ez a zenék egyik – ha nem a – legfontosabb eleme.

Soundcloud oldaladon sok zenédet ingyenesen letölthetővé tetted. Mit gondolsz, ez mennyire játszott szerepet ismertebbé válásodban?

Szerintem ez is lényeges. Minthogy a jó zene is elérhető kellene, hogy legyen mindenki számára. Egyébként nem az ismertté válás és promóció vezérelt, amikor ezeket a zenéket hozzáférhetővé tettem, hanem mindössze szeretném velük meghálálni hallgatóimnak a támogatást.

Apropó, ismertebbé válás: mit gondolsz, mi szükséges ahhoz, hogy napjainkban egy producer ki tudjon törni a sokaságból? A kérdést azért is teszem fel, mert mára olyan nevek pörgetik a zenéidet, mint Andy C, Ed Rush, Break, Doc Scott, a Noisia vagy D-Bridge.

Elsősorban minőségi, érdekes zenét kell készíteni. Amúgy sajnos nem mindig a zene kap figyelmet, még akkor sem, ha egy szám egyébként nagyon jó. Éppen ezért fontos a türelem és a kitartás. Az is lényeges, hogy nem szabad egy helyben toporogni, mindig csiszolni kell a tudást.

Aktuális hír felőled, hogy A RAM testvérkiadója, a ProgRAM lefoglalta néhány zenédet. Hogyan adódott ez a lehetőség és mit kell tudni a korongon szereplő számokról?

Ebben az évben fog megjelenni egy single a ProgRAM címkéjével, de pontos dátumot még nem tudok mondani. Három trekk jön majd ki, kettő vinilen, egy pedig digitális bónuszként. Kellemes meglepetés volt, amikor Ray, a RAM menedzsere, pár nappal azután, hogy elküldtem neki a demómat, válaszolt nekem. Kezdetben csak a demóról esett szó, később azonban három zenét is lefoglaltak és úgy döntöttek, hogy ezek önálló single-ként fognak megjelenni. A számok eléggé különbözőek, melyről hamarosan ti is meggyőződhettek Soundcloud oldalamon.

Faded Music névvel önálló kiadót is működtetsz, melynél eddig a saját, mélyebb hangzású zenéidet jelentetted meg. Tervezed-e, hogy másoknak is lehetőséget adsz?

A Faded Music-ot azért hoztam létre, hogy a saját zenéimet adjam ki. Igazából nem tervezem, hogy eltérek ettől a tervemtől.

Milyen elképzeléseid vannak a jövőre nézve? Milyen megjelenésekre számíthatunk tőled 2013-ban?

Erre az évre sok megjelenést tervezhetek olyan kiadóknál, mint a ProgRAM, 117, IM:LTD, Demand, Grindhou5e, Avantgarde vagy Alphacut. Remélem, egy éven belül ez a lista tovább fog bővülni.

Mi az a zene, amit minden fellépésedre magaddal viszel?

Nagy CD-tartóm van, amelyben sok különböző zene van. Fellépéseimen mindig az aktuális hangulatnak megfelelően játszom. Éppen ezért van nálam sok minden – a minimalista hangzástól a jump up-ig.

Aktuális top 5?

Fade – Discover Music – ProgRAM
Against – Song For The Broken Pain – Metalheadz
Fathom Audio – Clear The Mist – Dispatch
Break – So True VIP – Symmetry
Dub Phizix feat Strategy – I’m A Creator – Exit

(A fordításért köszönet Kravcsenkó Juditnak és Kravcsenkó Vitalijnak!)

Share.

About Author

Leave A Reply