dRamatic & dbAudio – Skeptic World EP

0

Még áprilisban érkezett a hír, hogy a dRamatic & dbAudio páros megszűnik létezni, előbbi szólóban folytatja a producerkedést, utóbbi pedig határozatlan időre (lehet, hogy örökre) mellőzi a zeneírást. Miközben dRamatic már önállóan is folyamatosan ontja magából a likvid rollereket, a hallgatóság a két névvel együtt még biztosan fog párszor találkozni, hiszen akad néhány megjelenés, amit a szomorú hír előtt hoztak össze a srácok. Ilyen például a Liquid V-nél augusztus 5-től kapható Skeptic World EP, ami nem mellesleg a duó karrierjének egyik legjobban sikerült anyaga.

LV033_Digital_SML2Néhány évvel ezelőtti felbukkanásuk óta a két producer megbízhatóan szállította a jóféle liquid funk darabokat, bár nem árt belátni, hogy átütő sikert nem hozott egyik zenéjük sem. Több fontos kiadót megjártak, de mégsem akad olyan fontos track tőlük, amit a drum&bass nagy képzeletbeli történelemkönyvében kötelező lenne megemlíteni. Ellenben az is biztos, hogy a legtöbb DJ gyűjteményében megtalálható legalább egy-két szám, ami a két zenész keze alól került ki. A Skeptic World is kissé felemás érzéseket kelt az emberben, akad a négyes fogatban ugyanúgy kiemelkedő (egyúttal számos nagy név által pörgetett), mint azonnal a feledés homályába merülő track is.

Az EP két erőssége a Got Feeling és a Kaleidoscope. Előbbinek receptjét a vérbeli liquid funk fanatikusokon kívül valószínűleg már mindenki megunta egy örök életre: itt is egy funk minta van középpontban, amit egy jó, de nem túl karakteres dobloop támogat a háttérből. A Got Feeling esetében valahogy mégis képes működni ez az elcsépelt recept. Az erős vokált is tartalmazó mintával ügyesen játszadoznak a srácok, és valószínűleg az is a dal előnyére vált, hogy nem egy unásig használt sample-t vettek kezelésbe. Könnyed nyári romantikus vibrálás, tuti működni fog a szabadtéri bulikon. A Kaleidoscope nagyszerűsége pedig a minimalista eszköztárában található. Légies, üveghang-szerű dallama a régi M.I.S.T. számokra emlékeztet némileg. Tulajdonképpen semmi extrém nem történik ebben a hat és fél percben, mégis játszi módon elkapja a hallgatót a napfelkelte-hangulatú roller, aminek van akkora a sodrása, hogy akarva-akaratlanul megnyomja újra a play gombot az ember.

Nincs oka szégyenkeznie dRamatic-nek és dbAudio-nak a Skeptic World és a Very Best miatt sem, de egyik sem ragad meg a hallójáratokban. Előbbi egy húzósabb, morcosabb felvétel, amiben sajnos a már túl jól ismert Kings Of Tomorrow-mintát lövik el, utóbbi pedig egy kellemes dubby dnb, de ilyennel már 2006-ban is Dunát lehetett volna rekeszteni. Összességében a néhány negatívum ellenére ajánlott darab a Skeptic World EP, valószínűleg mindenki talál kedvére valót a csomagban.

Share.

About Author

Leave A Reply