Compa: “Hagyom a zenét önmagáért beszélni!”

0

A Bass Camp Orfű bizony 2017-ben is egy prolongált basszus- és mókatúladagolás volt, rengeteg kedves emberrel. Magyarország legbarátságosabb fesztiválja, ahol alkalmam nyílt beszélgetni Compával, azaz Will Brownnal, akit vicces módon én szerveztem erre a fesztiválra.  Rengeteg izgalmas témát érintettünk, például hogy hogyan és miért váltott a drum and bass-ről a dubstepre, mire jó egy vekni kenyér, vagy hogy milyen érzés hatórás szettet játszani.

Isten hozott Magyarországon. Csodás napsütéses napunk van ma Orfűn. Üldögélünk itt egymással szemben, és én még mindig nem tudom elhinni, hogy hogyan “találkoztunk”.

Az totál őrület.

Hol találtad meg a J:Kenzo interjúmat, a Twitteren?

Facebookon. Vagy J:Kenzo, vagy Icicle osztotta meg, és azért láttam, mert hát egyértelműen rajongok Kenzóért, ráadásul imádok interjúkat olvasni, mindig tanulok belőlük. A tanulás létfontosságú számomra, bármilyen formában. Arra gondoltam, hogy elolvasom, hiszen korábban még nem jártam nálatok, érdekes lesz képbe kerülni. Szóval az interjúd igazából megtalált engem. Aztán miután elolvastam, arra gondoltam, hogy írok neked, hogy elmondjam, mennyire tetszett a munkád.

Így kezdődött az egész.

Igen. Tényleg durva — nemrég olvastam vissza az üzenetváltásunkat, hihetetlen!

Számomra nagy öröm volt hozzásegíteni téged ehhez a fellépéshez, mindig örömmel látok olyan fiatalokat, akik még nem jártak nálunk. Mit tudsz az országunkról?

Egyelőre nem sokat. Zeneileg ez inkább dnb-orientált, ugye?

Igen, egyértelműen. Valaha a dnb egyik fővárosának számított.

Nagyjából ennyit tudok.

Te magad is drum and bass DJ voltál egykoron.

Te jó ég, hát nagyon régen.

Tudom.

Nagyon régen, és az még az internet előtt volt, amikor is csak a szülővárosomban lévő egyetlen lemezbolt választékára korlátozódtam, nem ismertem semmi mást.

Milyen hosszú volt ez a drum and bass-időszak az életedben?

Elkezdtem egy suli utáni foglalkozásra járni, ahol választhattál a Playstation.. ehh, méhek!

Sajnálom.

Na szóval, kábé 15 éves koromban kezdtem odajárni, 15 és 18 éves korom között tartott a dnb. Azután fősulira mentem, és nagyjából ekkor kezdtem zenét írni is. Ahogy ebbe belecsaptam, az egyik barátomtól kezdtem lemezeket venni, és ő mutatott nekem valami teljesen új műfajt is. Azt hittem, hogy ez igazából lassú drum and bass, baromira bejött rögtön, de a barátom helyesbített, hogy ez bizony dubstep.

Kik voltak a hőseid a d’n’b-ben?

Roni Size mindenképpen. Úgy emlékszem, a New Forms volt az első CD-m, teljesen elvarázsolt. Akiket még csíptem: Nu:Tone és Calibre, és teljesem odavoltam Dillinja parasztságaiért, ma is imádom. Elég széles skálán mozgott a zenei ízlésem akkoriban is: a súlyos tahóskodást ugyanúgy bírtam, mint a selymes, jazzes vonalat.

Hogyan követed a mai zenéket?

Elsősorban a rádióban, főleg a 1Xtra és a Rinse FM segít, hogy minél többféle zenét ismerjek meg, köztük rengeteg dnb-t, elsősorban mostanában. Úgy tűnik, ismét egy kicsit megvett magának, figyelem, mi történik. Követem néhány barátomat, pl. Alix Perezt, Epromot, Dub Phizix-et, Skepticalt, az Ivy Lab srácokat, Sam Bingát — ő különösen meghatározó számomra, hiszen korábban a dubstepet is érintette futólag. Rengeteg emberrel találkozom, amikor turnézom, tetszik, amit csinálnak, és iszonyat jó arcok emberileg is. Igazából van egy zeném, ami a Perez-féle 1985 Musicon fog kijönni hamarosan, a címe: “Back You Head”.

Mi fogott meg a dubstepben?

Hagyjatok már békén! (méhek) Sokáig, talán túl sokáig éltem a dnb korlátai közt, így utána rögtön ráéreztem a lassabb, levegősebb tempóra. Ha meghallasz egy zenét, ami nagyon közel áll a szívedhez, rohadt nehéz megmagyarázni, hogy tulajdonképpen miért is szereted. Egyszerűen azonos a rezgésetek, és számomra a dubstep teljesen egy hullámhosszt jelentett. Igazából ezért kezdtem utánanézni, követni bizonyos művészeket, addigra már volt netem is persze, és ez a szenvedély innét nőtte ki magát.

És most milyennek érzed a hangulatot? Hogy tetszik a helyszín maga?

Tetszik, irtó nyugis. Bár ez a kemény dnb nekem kicsit soknak tűnik ahhoz képest, hogy fényes nappal van, és ilyen laza helyen vagyunk. Rengeteg szempontból különbözik azoktól a helyektől, ahol eddig jártam, gyönyörű az országotok!

Mire gondolsz?

Általában hajnalban szoktam játszani egy sötét klubban, most meg süt a nap, rövidgatyában és pólóban flangálok. Ritkán van alkalmam nappal játszani, azt játszom, amit hallani szeretnének, hagyom, hogy vezessen a közönség. Mindig attól függ, hol vagyok, ma viszont nem tudom, mi lesz, hiszen ilyen körülmények között még sosem dolgoztam. Mindenképpen új tapasztalás lesz!

Szabadtéri bulikon játszottál már sokszor, nemde?

Persze, de ez mégis más, hiszen azok is mindig éjjel voltak. Tudod, a sötétben… Meg fogom ölni azt a rohadt méhet!

Az a fajta DJ vagy, aki bandázik a helyiekkel a buli előtt?

Igen, társasági embernek tartom magamat. Nézzük a mai napot! Szeretek például körbejárni, beszélgetni, megnézni mindent, egy kis termékmintát venni a dolgokból. Természetesen vannak olyan kollégáim, akik szó szerint a hotelből esnek be a bulikra, aztán rohannak is vissza, majd haza. És ezzel sincsen semmi gond — tégy úgy, ahogy neked a legjobb. Ha korán érkezem, és tudok csevegni, az nagyon megnyugtat, nem leszek feszkós. Számomra izgisebb úgy játszani, hogy hallottam már a hangzást, láttam, mi várható, ittam egyet, találkoztam arcokkal. Akkor tényleg úgy gondolom, hogy meg tudom csinálni a bulit.

Szoktál feszülni?

Nagyon is, nagyon is.

De miért?

Ha most odatennének a színpadra, hogy legyek szíves játszani, az kurvára para lenne.

Több száz bulin túlvagy már, nem új ez azért.

Így igaz, én sem értem. Szeretem eltervezni a dolgokat, szeretem tudni, milyen a hang, milyen a pult, mennyien vannak, milyen a színpad, a backstage…

Amolyan biztos, ami biztos alapon.

Igen, így akkor kicsit meg tud pihenni az agyam. Igazából nyugodtnak kell lennem, mérsékelnem kell a stresszt.

Itt és most tehát már szinte otthon érzed magadat, mivel láttál mindent, amire kíváncsi voltál.

Így van, habár kicsit még mindig aggódom, hogy hogy fog menni, tudod, ilyenkor ugyanazok a kérdések cikáznak a fejemben. Mennyien lesznek? Lesz-e valami technikai gond? Mennyire fog bejönni a szettem az embereknek? És így tovább…

A létszám ennyire számít?

Persze. Minél több embernek játszom, annál lazább tudok lenni. Ha csak ketten hallgatnak, az elég rémisztő tud lenni. Nem tudom, miért van ez pontosan, de ha 10.000 embernek játszom, abszolút nem vagyok ideges. Sokkal jobban fogom élvezni is, hiszen minél kevesebben vannak annál jobban bámulnak. Ha tele van a hely, mindenki megőrül, és fasza lesz a buli, teli jó energiával. Hogyha viszont kevesen vannak, elég furán tud kijönni a lépés — ahogy említetted is: túl személyes lesz a kapcsolat a bulizókkal.

Milyen értelemben?

Nehéz szavakba önteni. Szerintem nagyobb a nyomás, ha kevesebben vannak.

Miféle nyomásra gondolsz?

Van annak egy sajátos, fura energiája, ha kevesen buliznak. Kezded úgy érezni, hogy te rontottál el valamit. Próbálkozol, majd elkezded jobban vagy kevésbé magadat hibáztatni. Eléggé adja magát, hogyha az emberek nem jönnek le a bulidra, akkor úgy érzed, hogy te vagy a hibás. Azt érzed, hogy nem érdekled őket. “Lehet, hogy nem vagyok elég jó, és senki nem akar meghallgatni.” Ez hozzávetőleg a fele a parának, a másik fele meg az, hogy elkezded sajnálni a szervezőt, amiért kifizette a repjegyed és a költségeidet, szóval ekkorra már sajnálod őket, sajnálod magadat, és egy kicsit a bulizókat is. Elég tré. De ha elegen vannak, akkor minden stimmel!

Akkor mind a környezet, mind a légkör hatással van a szettedre.

A helyzet az, hogy csak azt tudom játszani, ami éppen nálam van lemezen.

Jelenleg mennyiről beszélünk?

50-60 darab, tehát kábé 200 zene.

Sajnos vannak, akiknek lövésük sincs róla, mit jelent a “dubplate”. Hogyan tudnád a legközérthetőbben elmagyarázni?

A dubplate az egy egypéldányos lemez, csak egy darab létezik belőle, és a zene, ami rajta van, kiadatlan. Zsír új, kiadatlan, exkluzív zene.

Most hány dubplate van nálad?

Ma vegyesen pakoltam: 20 lemez, 30 dubplate nagyjából. Csak azért használom őket, mert én lemezjátszóról játszom a legjobban. Ha a CDJ vagy az USB jobban feküdne, akkor bizonyára azokról játszanék. Mindenki arról tolja, amin a legjobb — végül is itt rólad mint művészről beszélünk, nem igaz?

Megbántad-e valaha a lemezezést?

Ó, hát hogyne.

Mikor?

Emlékszem, amikor egy európai fesztiválon játszottam, és elég hosszú volt az út a művészbejáróig. Sötét volt, hiszen későre járt már, bő negyed mérföldet gyalogoltam, vonszolva a lemezestáskámat füvön, emelkedőn, sziklás részeken, basszus. Szörnyű volt. Akkor tényleg azt kívántam, hogy bárcsak USB-ről játszanék, a rohadt életbe, de mivel ahogy mondtam, nekem a lemez vált be, így maradok annál.

Ilyenkor jöhet jól egy vekni kenyér, nem?

Hahaha. Bizony, rengeteg módja van az ugráló tűk orvoslásának! Kenyér, tonhalas doboz, konzervdoboz, párna, takaró, teniszlabda, tulajdonképpen bármi…

Elég sok tapasztalatot gyűjthettél már a tárgykörben!

Hahaha, hát hogyne!

Mi volt a legfurább tárgy, amivel a lemezjátszót alátámasztottad?

A kenyér.

Imádom azt a képet!

Kenyér, baszki.

Ez veled esett meg?

Egy barátommal, aki a föllépéséről hívott föl. Mondta, hogy mozog a lejátszó, mit tegyen? Mondtam, hogy keressen valami szigszalagot, de nem talált. Jó, hát akkor teniszlabdát — az se volt. Úgyhogy mondtam, hogy sajnálom, de nem tudok segíteni, mire mondta, hogy akkor megpróbáják a kenyeret. És működött is!

Totál kész.

Tudom.

A közösségi médiás jelenléted figyelemre méltó. Minden oldaladat magad kezeled?

Aha.

Azért ez meglehetősen időigényes, nem?

Tud az lenni, kétségtelenül. Bár szerintem manapság kiemelt fontosságú dolog.

Húha, egy másik barátod is lett! (méhek)

Jól van, elhúzott, most már minden rendben.

Számomra nagyon érdekes látni, ahogyan keveredik benned az oldschool (dubplate) és a newschool (közösségi média profi kezelése).

Fura szembenállás, az igaz.

Ez valódi szembenállás?

Fiatal voltam a közösségi média megjelenésekor, így számomra teljesen természetessé vált a használata. Azt hiszem, a korom is segít, annyiban viszont valóban fura, hogy egyike vagyok azoknak az utolsó mohikánoknak, akik nem váltottak digitálisra. Annyiban szembenállás, hogy a legtöbb idősebb művész vagy nem, vagy nem jól használja a szoc. médiát, hiszen nem ebben nőttek föl, nem értik a működését. A közösségi oldalak a fiatalok játszótere. Kimondottan szerencsésnek tartom magam, hogy korán kezdtem játszani, de a közösségi platformokat se hanyagoltam.

Olvastam, hogy belecsaptál a hatórás szettekbe.

Hahaha. Egy manchesteri promoter kérdezett rá, hogy érdekelne-e, én meg csípőből mondtam, hogy dehogyis! De végül meggyőzött, és azt kell mondjam, életem egyik legjobb estje volt. Három nagy lemeztáskát vittem, de szentül hittem, hogy nem fogom élvezni. Olyanok cikáztak a fejemben, hogy mi lesz, ha vécére kell mennem, vagy ha megzavarnak, és elvész a pillanat varázsa, vagy mi van, ha az emberek nem fogják kajálni. Csupa kreténség. Ehhez képest ahogy elkezdtem, gyakorlatilag megszűnt az idő. Három óra elteltével néztem az órámra először, és totál megdöbbentem. Téboly volt, varázslat, és totál hihetetlen. Igazság szerint nem szeretnék ám még egyet csinálni. Iszonyatosan sok időt emészt föl a rákészülés, mivel igen pontosan ki kell gondolnod előre, hogy miket szeretnél játszani, vagy mit teszel föl, ha elveszted a fonalat, vagy nem találod a megfelelő lemezt. Ráadásul ha bakelitről játszol, rohadt sok lemezt kell vinned. Na jó, még egy buli talán belefér, de rendszerré biztos nem tesszük. Turnéra jó lenne, de ahhoz meg szerintem drága volna a fölmerülő költségek miatt.

Volt-e olyan pillanat a hat óra alatt, amikor megbántad, hogy ebbe vágtad a fejszédet?

Neeeem! Onnantól, hogy föltettem az első lemezt, minden pillanatát imádtam! Kurva jó volt!

Két kiadód is van: a WX/WL, vagyis “Wax White Label” egy olyan különleges fehér címkés sorozat, amelyet bootleg remixek publikálására használsz, illetve az új kiadód a CPA Records, ahol a saját zenéid jönnek ki, amelyek nem fértek bele a Deep Medi vagy Artikal Music megjelenései közé. Számodra melyik az izgalmasabb?

Őszintén szólva mindkettő. Imádom a remixelést: inspirálónak tartom, amikor egy már ismert zenét alakíthatok a szám íze szerint. Hiába ismerik már, ebben a verzióban remélhetőleg tudok meglepetést okozni. A CPA kapcsán meg az birizgál, hogy szó szerint bármilyen zenét kiadhatok, amit csak szeretnék. Javarészt úgy megy ez, hogy Mala és J:Kenzo adják ki a dolgaimat, ők választanak, amit szintén szeretek, hiszen mindkettőjüket és az ízlésüket is szeretem és tisztelem, és ilyenkor nem az én vállamat nyomja a saját portékáimból való válogatás. Ha ők rámondják valamire, hogy bejön neki, akkor csak helyeselni tudok, hiszen bízom a hozzáértésükben. Ugyanakkor nagyon jó, hogy ténylegesen bármilyen zenét kihozhatok a CPA-n. Kezdetben, az első, Footsie-féle megjelenéskor elég feszkós voltam, ám végül minden prímán alakult. Nem volt könnyű se a klipkészítés, se a terjesztés meg a sajtó lezsírozása, hogy a tényleges lemezkiadást ne is említsük, de minden fáradságért kárpótol a siker. (CPA002 ingyenes letöltéssel, CPA003)

Bizton állíthatjuk, hogy kimondottan termékeny művész vagy, mégis aránylag kevés a megjelenésed. Hogyhogy?

Minél kevesebbet csinálsz valamiből, annál jobban fölértékelődik. Vegyük például Malát! Elég rendszertelenül jönnek ki a cuccai, viszont ha megjelenik, akkor mindenki teljesen rá van pörögve.Míg ha rendszeresen, kiszámíthatóan működne akár ő, akár bárki más, számomra már nem olyan érdekes. Persze mindenki máshogyan működik, tehát ha egy producernek a rendszeresség felel meg, akkor nyomja azt! Szerintem a kevesebb több.

Melyik saját kiadós megjelenésedre vagy a legbüszkébb?

A három kedvencem: a “Dem a Talk”, az új mókánk Footsie-val, a No Hype“, és az első Deep Medi-s megjelenésem, a ”Narabeh” és az “Alpha”. Ez utóbbi kettő talán még közelebb áll hozzám, mivel egyértelműen a karrierem alakítói.

Manchesterben élsz, amely egyben drum and bass egyik központja is. Számodra mitől különleges?

Főképp azért, mert ott fogtam bele igazából az egészbe. Amikor odaköltöztem, elneveztem magam Compának, és elkezdtem zenét írni.

Igen-igen, szóval miért is Compa?

Amikor először hívtak föllépni, megkérdezték, mi a DJ nevem, de akkor nekem olyanom még nem volt. Nézelődtem a lakásomban, próbáltam valami jót kiötleni. A laptop, amelyen akkoriban dolgoztam, Compaq gyártmányú volt. Innen jött az ihlet, elhagytam a q-t, tök jól hangzott így, azóta is ezt használom.

De azt tudod, hogy ennek van jelentése is?

Igazság szerint csak nemrég tudtam meg, hogy “barát”-ot jelent spanyolul.
Szóval Manchester azért fontos nekem, mert akkor költöztem oda, amikor elkezdtem producerkedni. A város nagyban formált engem: a klubok, az emberek, a bulik. Amikor megérkeztem, volt egy dubstep bulisorozat, “Hit and run” néven, minden hétfőn. Hihetetlen nevek léptek föl minden egyes héten, például Ramadanman, Loefah, Youngsta, vagy Mala. Így alkalmam volt mindenkit élőben hallani, magamba szívni a zenét, miközben rengeteget tanultam is róla. Ezért megint csak szerencsésnek érzem magamat. Rohadt jó hely volt zeneileg, a dubstep akkoriban csúcson volt. Rezidense lett a “Just Skank” buliknak, és itt találkoztam Malával, amikor évente 2-3 alkalommal föllépett nálunk. Adtam neki a dubplate-jeimből, amelyeket neki vágattam, és tulajdonképpen így kerültem a Deep Medihez. Egyik hozta a másikat: azért találkoztam vele, mert odaköltöztem, a Deep Medihez szerződésem miatt lett ügynököm, aki aztán elkezdett pörgetni engem, és végül így futottam be.

Tehát Mala egyszerre a barátod és hősöd is. Mi a leghasznosabb tanács, amit valaha kaptál tőle? Ne igyál túl sokat?

Hahaha. Az a gond, hogy túlzottan is kedves, ha a rumját kínálgatja, kibaszottul erős piákat diktál belém. Vajon foghatnám-e rá, hogy miatta iszom? Haha, nem hinném. A legjobb tanács, amit tőle kaptam, az az volt, hagyjam a zenét önmagáért beszélni. Ennyi.

Eredetileg kora gyerekkorod óta doboltál. Aztán sorra megmerítkeztél a műfajokban: punk, rock, metál, majd jött a house és az elektronikus zene. Pontosan miket hallgattál?

Punkot és skát, az utóbbit különösen szerettem, ls mindkét műfajban voltam zenekari tag is. Ezek az irányzatok nagyon korán magukkal ragadtak. Aztán kirúgtak a bandámból, mert az első fontos fellépésünkkor én épp nyaraltam, nem tudtam részt venni, így jobbnak látták, ha kirúgnak. Találtak egy helyettesítő dobost, akit végül állandósítottak. Viszont pont ennek hatására kezdtem DJ-zni!

Veszteség és nyereség is egyszerre.

Valóban. Nem hibáztathatom őket ezért, hiszen néha van ez így. Jön valami szarság az életedben, amitől kikészülsz…

A változatosság kedvéért most produceri oktatóvideókat kezdtél föltenni a YouTube csatornádra. Mi a pontos célod ezzel? Rendszeres lesz?

here's a production tutorial on how i made 'take control ft. fox' 🎥https://www.youtube.com/watch?v=yOrtWbpUG1shope this helps! any questions, just comment below

Posted by Compa on Sunday, April 29, 2018

A szándékom az, hogy segítsem, és remélhetőleg ösztönözzem az embereket. Azon merengtem, hogy bárcsak azok a művészek, akiket én követek, megcsinálták volna ugyanezt korábban. Imádnám látni, ahogy alkotnak. Úgyhogy arra gondoltam, hogy akkor megcsinálom ezt én azoknak, akik engem követnek. Nagyjából pár havonta fogok majd újabb részeket kihozni.

A producer pack-ekről: ezeket miért tartottad fontosnak?

Nagyon élveztem összerakni őket. Számomra a hangminták indítják el a teljes számhoz vezető ötletelést, úgyhogy megbeszéltem magammal, hogy miért is ne osztanék meg pár mintát a követőimmel, hátha ők is elkapják a fonalat? Tényleg ennyire egyszerű oka volt. Hála az égnek, mindkét pakkra elsöprő visszajelzés érkezett, nem is gondoltam volna, tehát most már biztos, hogy lesz folytatása.

(Egy rajongó közelít: Őrület! Köszi, köszi. nem semmi!)

Na tessék! Non-stop. Networkölés ÉS interjúzás egyszerre!

Megőrülsz! Nemhiába: multitálentum vagy. Mik a jövőbeli terveid?

Még több zene, még több turnézás! Ez a legkedvesebb dolog számomra, és akkor is érzem magamat a legjobban, ha úton lehetek.

Mit üzensz a magyarországi rajongóidnak?

Nagyon köszönöm a Iehetőséget a Bass Camp Orfű szervezőinek, hogy megismerhettem Magyarországot. Feledhetetlen élmény! A buli és az ottlétem is. És neked is nagy köszönet, Évi, hogy összeraktad azt az interjút. Remélem, hamarosan újból találkozunk, és megmutathatom a legújabb zenéimet.

A vágatlan verzió, amelyből kiderül például, hogy mik Compa tapasztalatai a CD/USB tárgykörben, vagy hogy mi a legemlékezetesebb színpadi bakija, itt olvasható.

The UnCut English version can be read here.

Share.

About Author

Leave A Reply