Banyek úr legújabb szösszenete került a kezembe, írjak róla, kritikát, jól. Nagyon nehezen álltam neki, mert véleményem ugyan van, de nem tudtam, hol is kezdjem. (Az elején, persze.) Öt szám, átlagban négy perces trekkek, agyament címek, szép borító. Aztán belehallgattam, és még inkább tanácstalan lettem. Na jó, fussunk neki.

Banyek, vagyis Hargitai András és Potys Róbert alkotják a Soutien Gorge duót; Andrásunk mostanában egyre több analóg hangszerrel és dobgéppel bűvészkedik, Róbert pedig gitározik. Ez így izgalmas keveréket feltételez, és helyenként az is, azonban Banyek már öt éve is ezt nyomta, és ennyi klisé elpufogtatása egy idő után baromi unalmassá válik.
Ha elsőre hallod, csak az jut majd az eszedbe, hogy minimál-elektronika az ambientesebb fajtából, fura felépítéssel, érdekes hangokkal, sok visszhanggal, apró zajokkal. Én a La Baie óta követem szorosabban a SG munkásságát, az három-négy éve volt. A korábbi munkákat is meghallgatva azt kell mondjam, ez önismétlés a legprofibb fajtából; saját stílus, egyediség, önálló gondolatok, egyéniség, dögunalom.

A Madárka nyitja a lemezt csipogással, visszhangos puttyogással, aztán agydöngölő ritmusra vált némi analóg zajjal, és egy kellemes kis dallammal megspékelve. Később, a kiállás után bejön még a Róbert-féle gitár, kellemessé téve az atmoszférát, de a dobok monoton zakatolása (cirka 70 BPM-en) hazavágja a pihenős hangulatot.

A folytatásban a Tierchen Liebe állatkái szeretnek, de nagyon. Hasonló a helyzet, mint az első trekknél: a dallam finom, jók a hangok, sok a reverb, és egy kicsit szelídebb a döngölés a dobgéppel, ami már-már sablonossá teszi az egészet. Az állatkák futkosnak a hallgató körül, Robi ül a kerítésen és gitározik, Banyek meg azokat a kis futkosó rohadékokat csapkodja agyon (ritmusra) valami vasdobozzal.

A harmadik dal a lemezen a Strandra, végre egy kis sebesség, pörgés, még a dobhangok se rosszak, jó a dallam, analógul szól az egész, klassz kis nyári ugrabugra, szeretem. Kicsit olyan, mintha két zene lenne, az első két perce egy agresszív, orgona alapú experimental darabnak simán tökéletes, a második fele meg egy elektró-dolog, csak ahhoz kicsit lassú; mindenesetre a két rész épphogy csak köszönőviszonyban van egymással. Ha minden igaz, lesz belőle faalb-remix, bár amikor ezt lefixáltuk, Banyek még nem olvasta a kritikát...

A lemez címadó nótája (Vízállásjelentés) a sorban a negyedik, zeneileg ezt tartom a legjobbnak, változatos, mégis összefüggő részekre tagolódik, kevés benne a dob, de sajnos van; nem kéne erőltetni. Ami viszont hihetetlen idegesítő, hogy a magyar királyi rádió vízállásjelentése szétszabdalva, effektezve és a szokásos visszhangmennyiséggel megspékelve szépen végigkíséri az egészet. Ízlések és pofonok; engem dühített, hogy egy ilyen jó zenét egy "vicces" vokális betéttel ennyire el lehet cseszni.

A lemez záró muzsikája a Jó Éj címet viseli; sajnos rövidke, pedig ez a lemez csúcspontja. A gitár uralja a darabot, lágy hangokkal, kis csilingeléssel, finom zajokkal, és majdnem hallásküszöb alá csúszó lábdobbal. Altatónak, meditatív zenének tökéletes lenne, de alig valamivel több, mint három perc alatt senki nem képes elaludni.

Összességében ez a lemez is olyan, mint az eddigi SG lemezek. A színvonalat tartja, a hangzás profi, a dallamok jók, de csak az újszülötteknek új minden vicc, én meg vénember vagyok, és ezeket a zenéket már hallottam. Sokszor.

A hanganyagért köszönet a Bitlab Recordsnak és Banyeknak, megrendelhető a Boltfish Recordsnál ( http://boltfish.co.uk ).