impulsecreator
zenei magazin
:: drum & bass
:: breaks, dubstep
:: hip hop, electronica
impulsecreator.hu




Cikk
Tilos Rádió Party
@ PeCsa, 2000.04.07
Die+Dynamite. Palotai+Cadik. Lee`N`Gum. Neo. Beata Pozitiva. Dexter. Mező. Arab.
Leírhatatlan élmény volt. Talán nem is kéne megpróbálnom szavakba önteni. Talán nem is lehetne. Egy biztos: aki ott volt tegnap éjjel a Petőfi Csarnokban az egy életreszoló élménnyel lett gazdagabb. Ebben egészen biztos vagyok.
Talán az elején voltak kétségeim a line up-ot illetően. Bevallom nem a kiírt kisteremben játszó dj-kre gondoltam először, amikor megtudtam, hogy party lesz. Azt hiszem a már megszokott elektro, elektrofunk és minimal szettekre számítottam... nem is tudom. Később szerencsémre hiábavalónak bizonyult az aggodalmam. Az viszont már az elején bíztatónak tűnt, hogy ilyen kevés fellépőt terveztek be a "sztárvendég" elé. Gondoltam Neo jól lezavarja a fellépését (ez most nem rosszindulat, csak én nem kedvelem a zenéjüket túlságosan), aztán maximum 0030-kor belevethetjük magunkat a tört ütemek sűrűjébe. Utólag persze elég nevetségesen hat ez az elkpépzelés. A csúszás elkerülhetetlen volt. :)


Az érkezés, belépés, ruhatár, büfé lelátogatása és az első próbálkozások a zene kóstolgatásával már-már rutinfeladatnak számítanak. A folyosón kedves idiótának sminkelt kislányok nyomnak a számba ingyen cigit. Valaki megkérdezi nincs-e szükségem valamire. Nem hat meg túlságosan. Azért megkérdezi, nem tudok-e valakit, akinek feltétlenül szüksége lenne valamire. Nem. Kezd olyan lenni ez az egész, mintha Hyperspace-re jöttem volna. Mondjuk ez most nem az én problémám. Szerencsére hamar megtaláltam a társaságomat, közben még kedves ismerősőkbe is botlottam. :) Aztán eljött az idő. Irány a kisterem. Ledöbbenés. Dexter játszott. Hihetetlen volt. Kis bűntudatot érzek, amiért leszóltam még anno a Tilos Klubban prezentált szettje miatt (azért az tényleg nagyon más volt, mondhatni nem jött be). Azóta mintha megtáltosodott volna. Kegyetlenül táncoltatta a kisteremben összegyűlt, dnb-re kiéhezett arcokat. Azon kaptam magamat, hogy még csak éjfél van, de én már leizzadtam. Pedig ez nem bevett szokás Tilos partykon. Szóval Dexternek max. respekt! Gyűltek is köré rendesen az emberek, hogy megcsodálják keverési technikáját. Közben folyamatosan figyelni kellett a nagyszínpadra, mikor végeznek Neo-ék. Egyébként másoktól hallottam, hogy a végefelé egészen jók voltak. Lehet. Neo után Lee'n'Gum (erre nem mernék megesküdni) állt a lemezjátszók mőgé. Sajnos el kellett válnunk a kisterem jó hangulatától és Dexter remek
muzsikájától.

Ekorra már full betelt az egész nagyterem, de mindenki értetlenül állt a lagymatag zenét hallva. Senki nem ezért jött. Szerencsére hamar feltűnt egy ismerős a színpadon, Dynamite. Hehe. Semmit sem változott. Ugyanaz a fekete szerelés, ugyanaz a sportcipő, mint Kruston. El sem lehetne téveszteni. Mintha csak tegnap lett volna. :) Aztán beindult a dolog végre valahára. Dynamite végig vitte a bulit. Egyértelműen ő a legjobb mc, akit eddig itthon hallottam. Die-jal karöltve kb. két órán át szóhoz sem hagytak jutni. Minden egyes mix után azt hittem itt a vég, mindent kifacsartak belőlem. De mégis újra és újra felhangzott valami eszméletelen ritmus ill. basszus, aminek nem lehetett ellenállni. Persze ebbe azért bejátzsott a remekül eltalált hangosítás és a minimal fényhatás is. Teljesen mindegy volt, hogy egy-egy lejátzsott szám régi vagy éppen a legújabb volt. Ez senkit nem érdekelt. Csak a zene volt és a tánc! Amint láttam nem csak én voltam ezzel így, hiszen 0400-kor még teltházas volt a buli. Körülöttem mosolygó, táncoló emberek mindenfelé. Jártak is körbe szépen a vizes flakonok.

Ebben a hangulatban kapta meg Palotai és Cadik a közönséget. Szerintem öröm lehetett nekünk játszani. :) Azért kicsit haragudtam is rájuk. Nagy bűntetés volt tőlük az az itt-ott már terrorcore-nak tűnő zene, amivel bombáztak. Persze lehet, hogy túl közel voltam a hangfalhoz... mindegy. Nem tudtam felvenni a harcot, továbbra sem volt megállás! :) Azért 0500 körül már jóval kevesebben bírták az iramot. Ez azonban nem zavarta a párost. Respekt nekik is! Rég hallottam őket csak így kettesben. A party hihetetlenül jóra sikerült. Semmi gond nem volt a szervezéssel. A közönség is figyelemreméltóan kultúrált volt. Eddig idén biztosan vert minden bulit. Még azt is megkockáztatom, hogy Krust-ot is, ami azért elég komoly teljesítmény!

Sajnálja, aki kihagyta!

peace
jungleboy, 2000.04.08

Hozzászólások a cikkhez
BenJaMin 2002.05.22. 02:35
ja!
vixi 2000.06.15. 18:34
El kéne hagyni Tilos partikról az In-kalosokat. Nem csinálnak semmit csak lehúzzák a hangulatot. Dynamite-nak külön köszönet a party végéért.
starr 2000.06.02. 09:33
A party nagyon cool volt tényleg.De szerintem a 4hero is király volt.Gyertek Katlanba ott lesz.TILOS RULEZ!!!starr
rakim 2000.04.13. 14:14
Hát igen,hát igen....Megvolt az életünk legjobb bulija,ez tuti.Jobb eddig még nem volt,de nem is nagyon tudom elképzelni hogy valaha lesz!Először kicsit paráztam,mert hogy sittes pecsa,sittes inkalosok meg ilyenek,de amikor megérkeztünk tényleg leginkább 'hazatérés' flash-e volt a dolognak!Sokaig gondolkoztam hogy ki nem volt ott,de aztán rájöttem hogy egyszerüen MINDENKI ott volt aki számit!!!!Szoval ezer lelkes jóarc ember,mindenki ezerel bulizik,mindenki jókedvű,semmi feszités,semmi agreszió csak DOB és BASSZUS!!!!!!!!Die és dynamite leglazább arcok!!Palotai és Cadik meg a hazai istenek!!!A koncert után azt hittem hogy most már csak lightos lesz,erre Palikáék hülyére büntetnek mindenkit reggel 6-ig!!!!(Jungle boynak csak annyit üzenék hogy lehetnénk egy kicsit toleránsabbak is,elvégre neked se szól be senki!)Szoval ez a party volt a ne tovább,BIG UP MINDEN ARCNAK AKI OTT VOLT és segitett ezé tenni!!!!!
skoal. 2000.04.12. 13:49
yeye. igen yo volt a buli. respekt die-nak meg dinamitnak is, neki meg plane mert 1000szer jobban nyomta, mint kruston. amugy valaki nem tudja, hogy miert nem volt IMF(diavetites)?
ypon 2000.04.11. 20:35
Szeva!
Ha akartok kepeket latni a partyrol akkor a http://w3.swi.hu/aardwark cimen talaltok! Erdemes arra fele korul nezni! Lesznek kepek a Usual Suspect-rol is.
Bassliner 2000.04.11. 00:43
Hazatérés,az bizony!A buli egyszerűen hatalmas volt,annyira együtt volt minden!Milyen jó dolog ennyi kedves,békés jó emberkével együtt mulatni egy éjszakán át és
elektrobugizni a jövő zenéjére!
Bár nem vagyok szakértő a műfaj területén(ami késik,nem múlik)de nekem Lee'n'gum
szettje tetszett nagyon(palotait,cadikot már nem vártam meg)de a Neo számomra egy élmény volt.Bevallom eddig nem foglalkoztam velük,a Ranbo 13-tól nem voltam elájulva,de amit itt most előadtak,amit játszottak,az
vmi iszonyatosan tetszett.Akárki akármit mond,
megérdemlik az elismerést.Na ennyi mára:B
buta 2000.04.10. 23:41
jajaja ,ez az osszes+az erzes+a felejthetetlen emlek.

bpmassiveunited
mauWrSSie 2000.04.09. 15:52
jejejeeee
nagyon ott volt, foleg a bristoli sracok hozzaallasa. a szet meg a pihenes utan a die es a dynamite lazan lejott a kozonseg koze bulizni, fuztek a magyar lanyokat...:))
aztan mikozben az ib aludt, a dynamite hirtelen visszajott, es szerintem +egy orat is nyomhatott. a vegefele mar ilyen kabareszinten ment a dolog, csucsponton a get the fuck uppal, aminek felrakasakor mc-nk rendesen meglepodott:))
a kozonseg azert nem vette annyira a lapot, de marci tulorditott mindenkit.) hiaba a metal mult visszakoszon:)
vegen meg dynamite probalkozott ilyen big up to tha valotaly&szedajk, es minel tobbszor kerdezte meg a nevuket annal rosszabbul mondta:>>
szovan nagyon nagy buli volt, masnap persze midlow pardey, az se piskota.
el vagyunk latva most rendesen.
cheeba 2000.04.09. 15:27
Az egyik ismerősöm úgy jellemezte, hogy "hazatérés". A másiknak meg teljesen új volt, és "extázis alatt" volt. Ez egy élmény volt:) Egy nagyon nagyon jó buli amit nem lehet szavakba foglalni. Nekem tökéletes volt az egész.
Megérkezés nyugodtan és jól telt. Hangulat teljesen megvolt mivel előtte Planetáriumba mentem lézershow-ra:) (Csak egy gondolat... Nem gondolkozott senki azon, hogy ott legyen egy bulli? Vagy tökre nem lehetne?)
Első nem tudom mennyi idő körbenézéssel telt. Ismerősök, termek, stb..
Kicsit nyugtalan voltam a végén, mert nem tudtuk eldönteni, hogy melyik teremben maradjunk.
Neo-n viszont bentragadtam a nagy teremben. Sose hallottam még őket, de nem kellett sokat játszaniuk, hogy megtetszen a zene:) Hehe..volt egy Kispál remixük is, ami igazi nosztalgia feelinget hozott vissza! Visszagondolva elég viccesen hat, hogy Kispált is belevisznek ilyen zenébe. De hát, halad a kor. Már mindenfélét belekevernek.
Die és Dynamite megérkezését lekéstem. Megint nem tudtuk eldönteni melyik teremben maradjunk. Egyikben már elkezdődött a party(Dexter csomó kedvenc dalomat játszotta, ami nagyon leragasztott), másikban meg nyugis belemegedés volt. Végül megint nagyterem lett.
Hát mit mondjak? Vannak azok a koncertek meg partyk amikor érezni, hogy az előadók is ugyanannyira élevezik az egészet. Ez csak fokozza az buli varázsát. Kb ezt éreztem akkor. Nem tudom részletezni a zenét. Nem is akarom. Aki ott volt, úgyis tudja miről van szó. Dynamite fogalmazta meg jól, mikor azt mondta Die-nak, hogy "Keep it comin', Dj Die! Keep it comin'!" Jobbnál jobb számokat tett fel. Nem is tudnám mondani, hogy volt rossz, mert szerintem olyan nincs is. De nem csak Dj Die tett ki magáért. Huh. Palotai+ Cadik mit tettek velünk már megint?! Ők ketten egyszerűen mindig jók. Sose volt olyan, mikor azt mondtam volna, hogy hmm...Mintha mindig meg lehetne bennük bízni!:))
Jaj, hát vmi nagyon durva dolog történt velem. Táncoltam a tesómékkal, és egyik pillanatról a másikra megjelent Die és Dynamite mellettünk. Teljesen nem értettem a helyzetet. Szinte lesokkoltam! De azért sikerült pár mondatot beszélnem velük. Nagyon korrekt emberek!:)
Ott elpartyzgattunk egy kicsikét:)) Na hát többek közt ezért is egy életre szóló buli.
Ennél már csak az volt jobb, mikor Dynamite hirtelen megjelent megint a színpadon és elkezdtett freestylozni. Palotai meg Cadik is láthatóan élvezték, ők is elkezdtek táncolni:))
Közönséggel való együttműködés is volt, ami elég viccesen zajlott:) Végére már tisztára családiasan telt a party. Színpadon is folyt az örjöngés:) Senki se tudta megunni.
Fogalmam sincs, hogy ki mennyit játszott. Eléggé összefolyik a kép. Azt tudom, hogy 6 körül lett vége. Dynamite elköszönt Budapesttől, Cadik(azt hiszem) levette az utolsó lemezt. Lámpák, ruhatár, hazamenetel, és vége. Már csak az emlék meg a feeling maradt meg. Komolyan mondom, hogy aki nem volt, az tényleg sajnálhatja. Én már csak arra vagyok kiváncsi, hogy hogy fogom kibírni a következó hétvégét!
za[-o-]us 2000.04.09. 01:32
"tegnap éjjel" - már most tegnapelőttnek számít :()

jó jó, csak azért írok marhaságokat, hogy enyhítsem dühöm, mert nem tudtam elmenni. :(

azért örülök, hogy örültetek.
ib 2000.04.08. 22:11
nem irok kulon beszamolot, mert teljesen egyeteretek jungelboyeval. csak par aprosaggal egeszitenem:
-igen, Neo utan Lee'N'Gum jatszott, sot, elottuk is
-egy picit feltem, hogy Die kizarolagosna bristoli dolgokat fog jatszani, de hala egnek nagyon szepen vegyitette a tipikus full cycle hangzast nemi Dillinjaval (nagy haverja lehet, mert vagy harom aktulis szamat jatszotta :) BC-vel, Ed Rush+Opticallal, es a vegere szepen "levitte" a kozonseget, elokerultek finomabb dolgok is, mint pl Marcu Intalex (meno most kint a srac :) technikailag meg annyira jo volt, hogy letettem a hajam. Dynamite baromira lenduletes mc, egyszer nem jutott eszembe a parti alatt, hogy "halgass mar inkabb!" amugy latszott, hogy iszonyuan elveztek ok is a bulit - pl a szet utan ott tancoltak az elso sorokban...
-jungleboy szokasahoz hiven tul koran lepett le ;)) eleg vicces, de Palotai+Cadik lemezbemutato alatt picit bealudtam (eleg faradt voltam, egesz heten nem tudtam magam kipihenni - ok, ez senkit nem erdekel :) es mikor felkeltem, mar csak az emberek fele maradt, azokbol viszont vagy 40 a szinpadon tancolta a dj pult korul :))) uh. Dynamite is ott grasszalt, aztan mikrofont ragadott, es parti kb utolso fel orajat meg vegigmczte teljesen frankon. meg ment a szinjatek, visszatekeres ketszamonkent, neporjites - teljesen szorakoztato volt :) pharao monch (ha jol irom igy fejbol) get the fuck up cimu szamanal (size+die remix :) meg nekiallt megtanittatni a nepet, hogy akkor most szepen orditsa mindenki, hogy "get the fuck up", mert "it's very important..." juuuj :)

oket barmikor hivhatjak ujra, Krust az maradjon otthon, durcazzon a tukor elott, Die enyhen kocos fizimiskajaval belopta magat a szivunkbe - ezennel a drop beart is megbocsatom neki :)