
Azután, hogy a vonatot hajszál híján lekéstük (megragadom az alkalmat, hogy köszönetet mondjak a mozdonyvezetőnek, amiért megvárt minket :), már nem volt meglepő, hogy csak némi tévelygés után találtuk meg célunkat. Még így se késtünk le semmiről; meglepődve vettük tudomásul, hogy az épület, amibe bejutottunk, nem a helyszín, hanem egy udvaron is át kell csámborognunk, és egy kicsit lépcsőznünk kell, bent pedig még hallhattuk Sil-t, akire a "warmup" szerepét osztották, Sil pedig okosan nem is akarta egyből szétcsapni az emberek fejét, csupán nyugisan haladt abba az irányba.

A közönség csak ekkor szivárgott befelé, de mire Djay lépett a pultba, már szépen megtelt a hely. A Party Túra egyébként számomra jó választásnak tűnt. Bár nem a központban van, de még könnyen elérhető, valamint méretre is optimális, az "ipari" külső ellenére pedig belülről egészen kultúrált. A látványt erősen dobta az egyik nagy falra vetített videó - 2step adások profi vj-k által készített anyagai, fraktálok és saját készítésű Jail logók -, valamint az oldalsó teremben vetített dia . Ezek igazán üdítően hatottak, hiszen a dnb bulik vizuális részére az utóbbi időben sajnos nem igazán gyúrtak rá a szervezők. Miután Djay bemozgatta a jelenlévőket (nekem sokkal jobban tetszett mostani szettje, mint amit először hallottam tőle, talán volt már tapasztalata, hogy mit vár a magyar közönség), és az mc-k - Mango, Sumah, Mok - is letették névjegyüket, 1 óra magasságában Substance vette át az irányítást.

Amit tőle valamivel kevesebb, mint két órában kaptunk, az leginkább a bristoli vonalként nevezhető. Tele az új Kosheen darabokkal, valamint a Tech Itch label (ugyebár saját házuk tájéka) darabjaival. Nem kimondottan a "népőrjítés" volt a célja: végig visszafogott tempóban nyomta a nemegyszer meglehetősen szikár számokat. Ezzel az itthoni djk által kevésbé játszott dnb-csapásiránnyal talán kicsit megosztotta a közönséget, a Kosheen darabok viszont úgy érzem, vitathatalnul sikert arattak - nem kíván nagy jóstehetséget, hogy kijelentsem, az album az idei év nagy durranása lesz! A szettjét záró kusza breakbeat darab pedig feltette a pontot a meglepetések i-jére.

A folytatás MidLow feladata volt, hozzá csatlakozott még b2b Quest - velük kapcsolatban senkinek nem lehetett panasza, aki eddig esetleg fanyalgott, az most lemozoghatta magát, aki meg eddig is talpon volt, az megpróbálhatta kitáncolni maradék erejét. Az újdonságok közül én most csak az Aspect kiadó megjelenés előtt álló lemezét, a 'Searching' című szám Matrix remixét emelném ki.
Az egyetlen igazi probléma a buli folyamán a hangrendszer volt. Egyrészt - főleg hátul - kevésnek bizonyult a két hagfal, másrészt időnként nagyon be is torzított. Szomorú, hogy a hang itthon szinte buliról bulira gondot okoz. Biztos vagyok benne, hogy a szervezők is tisztában voltak a problémával, ezért nem is boncolgatom tovább a dolgot.
A híresztelések szerint a levezetés hattól kb. kilencig Erká feladata maradt a keménymag részére - mi erről sajnos már lemaradtunk. Teljes szívből remélem, hogy a szervezők számításait nem múlta nagyon alul a rendezvény, és így a mottóként hírdetett "monthly drum 'n' bass" nem csupán elképzelés marad, hanem valósággá válik.
Fotók: Klement László