Anile – All This Time / That Night

0

Nincsen tétlenkedés a C.I.A alcímke, a Deep Kut háza táján – egy kellemes májusi Mutated Forms megjelenés után most két remek Anile zenét vehetünk kézbe tőlük, amelyeknek minden esélye megvan arra, hogy bekerüljenek a nyár legtöbbet játszott, “intelligensebb” likvid slágerei közé. Aki követte az angol producer eddigi megjelenéseit, az tudja, hogy mire számítson. Anile a legtöbb stílusban ügyesen mozog, nem is véletlen, hogy több nagynevű kiadónál jelent már meg zenéje, így például a Klute által igazgatott Commercial Sucide-on, vagy a Hospitalhoz kötődő Med School Music-on.

anile_deepkut_webreNem is lehetett volna megfelelőbb időpontot találni ezen két zene megjelenéséhez – igazi könnyed, érzelmes nyárköszöntő slágerek, idilli, kicsit szentimentális dallamokkal, két nagyszerű vokalista hangjával fűszerezve. Bár Hannah Eve és Jess Brinham nevei egyelőre ismeretlenül csenghetnek a közönség számára, elképzelhetőnek tartom, hogy a közeljövőben fogjuk még hallani őket hasonló megjelenéseken.

Az All This Time szomorkás kezdő zongorafoszlányaihoz hamar csatlakozik Hannah Eve érzékeny vokálja, majd a lágy drop után kezd teljesen összeolvadni a kettő egy igazán friss, keserédes egyveleggé. A korong másik oldalán található That Night sem kevésbé érzelmes – bár talán Jess Brinham mélyebb hangja, illetve a kissé orkesztrálisabb padok egy picit érettebbé és átgondoltabbá is teszik az összképet. Érdekes megfigyelni, hogy a két zene között nem csak a női vokál a kapocs, hanem a be-bevillanó zongora játéka is.

A szemfülesebbek már hallhatták néhány nyár eleji mixben felsejleni a júliusban megjelenő zenéket (mindkettő felcsendül például ebben a Total Science mixben), a folytatáshoz pedig minden adott: valószínűleg a 12″-es mindkét oldalát gyakran fogjuk még hallani a nyári szezon gondolkodósabb fesztiválszettjeiben és talán még utána is. Azt pedig, hogy Anile milyen stílusban próbálja ki magát legközelebb, hamarosan kiderül.

Share.

About Author

Leave A Reply