Alley Cat interjú: “Sokkal keményebben kell dolgoznunk azon, hogy a női művészeket befogadják”

0

A DJ-ként, producerként, kiadómenedzserként, mentorként és ügynökségi munkatársként is dolgozó Alley Cat-nél valószínűleg kevesen kötelezték el magukat komolyabban egy életre a zene, azon belül a drum&bass mellett. Már kb. 25 éve lélegzik együtt kedvenc műfajunkkal a Kokeshi címkéjét nemrég feltámasztó művésznő, így az alábbi interjúban bőven jutott hely a múltba tekintésnek, amellett, hogy a jelenlegi történéseket is kitárgyaltuk alaposan, például a nők jelenlegi helyzetét a drum&bass-ben és 2020 hatását a szcénára. 

[Click here for the English version]

Több aktuális, fontos témáról is beszélnünk kell, de mielőtt beleugrunk, mesélj kicsit a zenei gyökereidről és első lépéseidről a drum&bass világában! Ha jól tudom, San Francisco-ban kezdted el a szárnyaidat bontogatni…

DJ-ként kezdtem San Francisco-ban, előtte gyerekkoromban pedig zeneórákra jártam, klarinéton és szaxofonon játszottam. Nagyon jó voltam, mindkét hangszeren az együttes vezetője voltam néhány évig és nagyon élveztem. Aztán abbahagytam, ami hülyeség volt és a mai napig bánom, hogy nem folytattam. A középiskolában gitároztam, nem vettem túl komolyan, de nagyon szórakoztató órák voltak ezek. Rajtam kívül még néhány bolond barátom és pár rocker és heavy metal-os srác zenélt a csapatban. Néhány éve megpróbáltam újrakezdeni, vettem zeneelmélet és zongoraórákat; nem vagyok a legjobb benne, de megvannak az alapvető ismeretek. Idősebb korban már sokkal nehezebb az ilyet megtanulni.

Visszatérve San Francisco-hoz, ’92-ben vagy ’93-ban mentem az első rave-emre, amit a város ipari területén rendeztek egy parkolóban. Felállítottak egy gördeszkaparkot is, így bent lehetett bulizni, kint pedig deszkázni. Teljesen elvarázsolt az egész. Sokféle zenéhez vonzódtam egész életemben, a tiniéveimben például kései new wave-ekre táncoltam, amit egymás közt progressive-nek neveztünk. Ide soroltunk olyanokat, mint a New Order, Depeche Mode, Ministry, Afrika Bambaata, Kraftwerk, Malcolm McClaren, The Cure, Book of Love és Soft Cell – tehát a ’80-as évek szintizenészeit, amit korai electro-nak is címkéznék. Sokat jártam punk, ska és indy koncertekre is. A zene volt a mindenem.

Miután letelepedtem San Francisco-ban, a rave-ekre vagy klubbulikra járás az életem rendszeres részévé vált. Idővel mindenki összeismerkedett mindenkivel, függetlenül attól, hogy hip-hop, acid jazz, drum’n’bass vagy bármilyen más elektronikus zenei estről volt szó. A drum’n’bass-re a ’90-es évek közepén találtam rá. Akkoriban egyes események kizárólag a jungle-re összpontosítottak, más rendezvények pedig eklektikusabbak voltak, vegyes felhozatallal. 1997-ben jutottam el oda, hogy beismerjem magamnak, DJ-zni szeretnék. Rengeteg lemezt vásároltam és folyamatosan több pénzt költöttem a kelleténél rájuk. Az új megjelenések és promók napján mindig mentem a lemezboltba és vásároltam az új zenéket anélkül, hogy bárkivel beszéltem volna ott. Megengedhettem magamnak egy pár Technics lemezjátszót és néhány egyéb felszerelést, melyet egy barátom adott el egy zálogháznak, majd hat hónapon át hallgattam erről, egészen addig, míg úgy nem éreztem, hogy tudok már tisztességesen keverni. Év végére már saját partikat rendeztem és kaptam a meghívásokat más helyekre, nagyon izgalmas időszak volt ez. Aztán néhány évvel később Londonban kötöttem ki.

Gyanítom miután Londonba érkeztél, felpörögtek az események, például a Skunkrock kiadó vagy az ESP Agency körüli munkáid miatt. Milyen érzés volt elhelyezkedni kedvenc műfajod fővárosában?

Természetes érzés volt megérkezni Londonba, felkészültem arra, hogy ott éljek. Kicsit félénk voltam, de ez várható volt. Éreztem a nyomást is, hogy sikereket kell elérnem, mivel mindent magam mögött hagytam azért, hogy az Egyesült Királyságba költözhessek. Az ESP-nek később, csak az érkezésem után öt évvel kezdtem el dolgozni. Az első öt évben kizárólag DJ-ztem, a Skunkrock kiadónak és még néhány egyéb címkének dolgoztam. A délkelet-londoni házunk fontos állomás lett, rengeteg vendégünk volt, köztük amerikai és európai DJ-k, akiknek épp szállásra volt szükségük. Nagyon szerencsés voltam, mert Európa-szerte voltak rendszeres fellépéseim hétvégente, amikből meg tudtam élni. Visszatekintve úgy gondolom, hogy sok bátorság kellett mindehhez. Nem vagyok túl magabiztos típus, de ebben a helyzetben úgy éreztem, hogy meg kell tennem mindezt; meg is tettem a szükséges lépéseket – és még mindig itt vagyok!

Akkortájt többször zenéltél hazánkban is (Budapesten és Debrecenben), emellett az oldalunk 9. szülinapi mixéért is te vagy a felelős, szóval szoros a kapcsolatod a magyar drum&bass szcénával. Mik az országunkhoz fűződő legkellemesebb emlékeid?

Úgy érzem nagyon szoros a kapcsolatom Magyarországgal. Vicces, mert pont a minap dobott fel a Facebook egy emléket – egy képet rólam, ami Budapesten készült. Egy női DJ-ket rangsoroló cikkben szerepeltem. A képet a Bladerunnaz tagjának, Ildikónak köszönhetem, aki egyébként korábban is készített rólam press fotókat. Évekig használtam azokat a képeket, örökké hálás leszek, amiért ilyen jó fotókat lőtt rólam és megmutatta, hogyan kell pózolni!

Az egyik kedves emlékem az, mikor Debrecenben játszottam, valamelyik tél közepén. A lányommal együtt repültünk, aki valószínűleg akkor volt 2 vagy 3 éves. Hóviharban vezettünk Debrecen felé, de egy idő után meg kellett állnunk, mert túlságosan jegesek voltak az utak. Mindannyian rohantunk, hogy elérjünk egy vonatot, a lányommal, a gyereküléssel és minden cuccunkkal – végül időben odaértünk és minden jól sikerült.

Nagyszerű emlékek még a Feline partik, amiket az Events Hallban tartottunk. Mindkét bulin rengetegen voltak és remekül éreztük magunkat. Egyik alkalommal Moszkvából érkeztem a bulit megelőző estén friss Soul:R dubokkal Marcus Intalextől, Mist:I:Cal-tól és Lynx-től. Zeneileg nagyon izgalmas időszak volt ez, emlékszem mennyire magaménak éreztem a történéseket azon az esten. Bámulatos bulik voltak ezek. Egy másik szép emlék a 2005 nyarán történt Mokka Cukás szettem, ami egyébként elérhető online is.

Azt kell mondjam, hogy a rengeteg fellépésem közül számos fénypont Magyarországhoz köthető. Rendkívül hálás vagyok a sok lehetőségnek és köszönöm azoknak, akik tető alá hozták mindezt. Nagyra értékelem.

Egészen biztos vagyok benne, hogy az említett bulik sok hazai drum&bass rajongó szívében is kedves emlékek, főleg a két Feline est. Akkoriban a női DJ-kre fókuszáló estek, sőt, a nőknek, transzgender nőknek, nembináris személyeknek és más marginalizált művészeknek adott esélyek elenyészőek voltak a szcénában, de mintha ez a nyugtalanító állapot lassan változna. Hogy látod, miben léptünk előre a Feline ideje óta?

A londoni Feline partik fellépői közt eredetileg vegyes volt a felhozatal, csak egy jó mókának indult, majd később fejlődött javarészt nőkre fókuszáló sorozattá. Nagyon jól éreztem magam azokon a rendezvényeken. Az azóta már megszűnt Herbal-ban jelentkeztünk rendszeres estekkel és volt néhány nagyon menő bulink Európa több pontján is – szerintem a karrierem során ezeken a partikon szórakoztam legjobban. Voltak pillanatok, mikor elmerengtem azon, hogy vajon milyen üzenete van egy kizárólag női DJ-ket felvonultató eseménynek. Szerettünk volna több meghívást kapni, anélkül, hogy valamiféle újdonságként csapódjon le a dolog. Nem tudom eldönteni, miként jött le ez kívülről, lehet túlgondoltam anno, de mai szemmel nézve úgy látom, hogy mindenki kiválóan érezte magát. Tíz év eltelt az óta, és az utóbbi pár évet leszámítva sok változás nem történt. Mantra táblázata a fesztivál-fellépők nemi eloszlásáról hatalmas változást okozott. Nem volt min vitázni a táblázat kapcsán, az adatok mindenkit ráébresztettek arra, hogy a helyzet nagyon rossz. Lassú a folyamat, de azt gondolom, hogy az EQ50 és több más szervezet, dnb-n belül és azon túl is valós, maradandó változásokat hoznak. A koronavírus miatt mindenkinek több idő jut a gondolkodásra és számvetésre – ki kell találnunk, hogyan tehetünk többet az alul-képviselt csoportokért, amikor visszatérnek a bulik.

Mantra, DJ Flight, Sweetpea, MC Chickaboo és Jenna G mellett te is aktív szerepet vállalsz az EQ50-ben – milyen feladataid vannak a szervezetben? Melyek voltak szerinted a mozgalom eddigi fontos mérföldkövei?

Mantra és DJ Flight az elsődleges operatív erők az EQ50 mögött, ők irányítják a történéseket – ezt fontosnak tartom kiemelni, mert jár nekik az elismerés. Nemrégiben elindítottuk mentor-programunkat, melynek keretein belül egy évre összehozunk egy művészt egy kiadóval. Csapatunk felügyeli a folyamatot és mi is gondját viseljük a mentoráltaknak. Reméljük, hogy a jövőben még többet tudunk tenni, még több emberért. Időbe telik az építkezés, de úgy gondolom, hogy ez a program hatalmas mérföldkő. Visszatekintve, nagyon szerettem még a második bulinkat, amit a Fabric-ben rendeztünk. Sokkal többen jöttek el az elsőhöz képest, rengeteg ismerős arcot láttam, de találkoztam számos újjal is. Elképesztően inspiráló beszélgetésekbe keveredtem az este során, nyitott és pozitív hangulat volt. A koronavírus után remélhetőleg több bulit és előadást szervezhetünk, és szélesebb körben segíthetünk másoknak.

A koronavírus tényleg felforgatott mindent az utóbbi hónapokban, és azt hiszem téged az ESP Agency miatt többszörösen is érintett a vele járó őrület. Mi történik mostanában egy olyan ügynökségnél a színfalak mögött, ami többek közt DJ Storm, Marky és Ed Rush fellépéseit intézi?

Óriási sokkot okozott a koronavírus, mind a magánéletben, mind az üzleti életben. A nyár nálam alapvetően az év legsűrűbb időszaka, teljes őrület van ilyenkor. A fesztiválok persze szórakoztatóak, de a velük járó munka elképesztően elfoglalttá tesz. Az idei nyaram messze a legcsendesebb volt az elmúlt 15 évben, azokra az időkre emlékeztetett, mikor még nem dolgoztam az ESP-nél. Az Egyesült Királyság kormánya nem tesz eleget azért, hogy ebben a szituációben segítse a zenei szcénát és a rendezvényeket. Kilenc hónapja vagyunk ebben a helyzetben, a második nagy lezárás is megtörtént és kapunk némi segítséget, de nem eleget. A támogatás mértéke eléggé függ attól, hogy egy vállalat része, vezetője vagy, vagy pedig saját kis vállalkozást viszel. Sokak nem kapják meg a kellő támogatást, gyakorlatilag cserbenhagyott a kormány minket. Úgy látom, hogy más országok, például Németország kormánya sokkal többet tesz a kreatív szféráért.

Az ESP továbbra is működik – sok meghívást áthelyeztünk már 2021-be. A nyár folyamán akadt néhány szabadtéri rendezvényünk az országban, távolságtartással, és akadt néhány európai munkánk, például Magyarországon, Csehországban, Szlovákiában és Bulgáriában. Nagyon ijesztő a helyzet, mert ötletünk sincs, hogy mikor lehet újra rendesen bulikat szervezni. Igyekszem tevékenyen és kreatív munkákkal tölteni az időm, de nehéz, miközben ilyen nagy bajokkal néz szembe a világ. Most, hogy novemberben bejelentették a védőoltások érkezését, csak remélni tudom, hogy néhány hónapon belül tudni fogjuk, ki mikor kaphatja meg őket, és hogy újra lehetnek zenei események. Sajnos az elmúlt időszak rengeteg kárt okozott a szcénánkban és mindannyiunknak szüksége lesz időre a felépüléshez.

Fotó: Lucy Roberts

Ebben a helyzetben tényleg baromi nehéz aktivizálni a kreatív energiákat – neked, amikor épp sikerül az alkotásra fókuszálni, mivel telik az időd?

Épp mostanában jelentettem meg kiadómon, a Kokeshin egy új anyagot, amiért a Konessi-duó felel. Azt hiszem sokakat meglepett az EP. Imádom a zenéjüket, tehetséges producerekről van szó és biztosan lesz még közös munkánk a jövőben. A ’10-es évek elején menő dubstep-hangzásra emlékeztetnek a zenéik, arra a vonalra amit Martyn, TRG és 2562 vittek – nagyszerű darabok. Frissítettem a kiadó Bandcamp oldalát, az eddigi Kokeshi megjelenések így már ott is kaphatók. Saját zenék írásával is foglalkozom, új számokon és próbálok befejezni néhány régebbi darabot is. Egy pilates-vállalkozás beindításán is dolgozom – két éve szakképzett tanár vagyok e téren, és tíz éve űzöm ezt a sportot, szóval ez a projekt már a vírus ideje előtt elkezdett alakulni.

Remek hallani ezekről a projektekről, legfőképp arról, hogy viszed tovább a kiadódat! A Kokeshi az utóbbi években nem volt túl aktív, ezért lehet, hogy az újabb arcoknak nem ismerős – mit érdemes tudni a 2009-ben indult címkédről? A Konessi kiadvány után mik a jövőbeli tervek vele?

A Kokeshit nem sokkal az után indítottam, hogy megjelent a Sweet Spot című zeném az Offshore kiadón. Úgy éreztem, hogy zeneírás terén szépen fejlődök és közben Myspace-en tömérdek jó zenére bukkantam, felfedeztem például Lung és Irrelevant munkásságait. Zenéjük a kiadó gerincévé vált, megszületett a címke hangzása is általuk. Elindítottam a Kokeshi ((pod)) Kasteket is, amikben a kiadó anyagai mellett az Autonomic stílus olyan képviselőitől szóltak zenék, mint ASC, dBridge, Instra:mental, Blu Mar Ten, Vaccine, Croms, Bulb és még sokan mások. Emellett az akkoriban nagyon mély dubstepekből és egyéb tempókból válogattam. Szerettem volna bemutatni, hogy mennyi irányból ér inspiráció. A kiadó és a podcast is sok elismerést kapott akkoriban, Lung Afterlife remixe felkerült több nagy dubstep válogatásra és díjakat is nyert. Elkezdtem a kiadóhoz fűződő esteket szervezni negyedévente a Fabric harmadik termében, ami tökéletes helyszín volt ehhez a hangzáshoz, és Európában is volt több helyen Kokeshi buli. Aztán az események több okból kifolyólag is lelassultak – ez elég hosszú sztori, de szívesen elmesélem, ha érdekel.

Tervben van, hogy több zenét kiadjak a jövőben itt, sajátot és másokét is. Szeretném összehozni a Kompilation második részét és elindítani egy al-kiadót is. A címke neve már megvan, egyelőre várok a bejelentéssel, de természetesen ennek is K betűvel kezdődik a neve. (nevet)

Mi okozta a lassulást a címke körül ilyen szép sikerek után?

Hatalmas nyomás nehezedett rám, mikor a címke sikere tetőzött. Ennek nagy részét magamnak okoztam, szerettem volna tartani ezt a felfele tartó ívet. Teljes munkaidőben dolgoztam az ESP-nél, hétvégente DJ-ztem és emellett anya is voltam. Az ok nem egy konkrét dolog volt, hanem események sorozata, részben munkával kapcsolatos, részben személyes dolgok. Apukám nagyon beteg lett kb. nyolc évvel ezelőtt, utána végig betegeskedett, majd egy évvel ezelőtt hunyt el. Túl voltam terhelve. A Kokeshi disztribútora, az ST Holdings kidobta a címkét miközben én épp néhány nagy projekten dolgoztam. Később megszűntek, de a kiadómtól még jóval azelőtt váltak meg. Végül nekem kellett a lemeznyomásról gondoskodnom és minden disztribúcióval kapcsolatos folyamatot tovább vinnem annak érdekében, hogy eljussanak a megjelenések a megfelelő helyekre. Rengeteg munkám és pénzem volt benne és nem tudtam mi fog történni. Mindig aggódom a saját elvárásaim és a kiadó művészeinek igényei miatt, nehéz e kettő közt egyensúlyozni. A csalódás gyakran borítékolható, de én nem szeretném rossz helyzetben hagyni a művészeket.

Súlyosan ki voltam égve, muszáj voltam megválni bizonyos dolgoktól az életemben és fókuszálni arra, hogy jobban legyek, mert hónapokig nem aludtam, nem volt étvágyam és rosszul éreztem magam. Borzasztó fülzúgástól is szenvedtem akkoriban, egyszerre sugárhajtómű-szerű mély frekvenciák és nagyon magas frekvenciák kínoztak. A lányom számomra mindig is az első volt és az is lesz, az ESP-t, mint legfőbb bevételi forrást nem tudtam volna otthagyni, így a Kokeshi és a DJ-zés maradt a két dolog, amit felfüggeszthettem a javulásom érdekében. Azt hiszem túl nagy nyomást gyakoroltam magamra azzal, hogy bizonyítsam, mennyire releváns vagyok DJ-ként vagy kiadófőnökként. Meg kellett tanulnom, hogy önmagam, Alicia legyek egy ideig, és ne a DJ, a zenei személyiség. Hosszútávon nézve a lehető legjobb dolog volt számomra ez a fajta elengedés. Mindig is DJ-ként fogok tekinteni magamra, ha lesznek fellépéseim, ha nem.

Valahogy ezek a projektek, mint például a Kompilation-nek a véghezvitele, segítettek abban, hogy átvészeljem azokat a nehéz időket, mikor apukám először rosszul lett… visszanézve nem is értem, hogyan voltam képes mindent kézben tartani akkoriban? Azt hiszem azért tettem mindezt, mert a zene gyógyít és nagyon jó érzés volt ezt a projektet az összes csodálatos előadó zenéjével létrehozni. Óriási büszkeséggel tekintek most erre a válogatásra és tudom, hogy tíz év múlva is így érzek majd.

Javíts ki, ha rosszul gondolom, de minderről az jutott eszembe, hogy ilyen szintű nehézségekkel a drum&bass közösség női tagjai valószínűleg rendszeresen szembesülnek, és dupla akkora a nyomás rajtuk, ha szeretnének előre lépni. Hogyan lehetne elérni azt a jövőben, hogy ne kerüljenek ilyen válsághelyzetbe más női művészek?

Férfiakat is látok hasonló küzdelmekkel, hiszen a művészlét nyomasztó velejárója, hogy egyszer népszerű vagy, máskor pedig nincs munkád és pénzed. Nőként azt hiszem már a kezdetektől tudtam, hogy ítélkeznek fölöttem és emiatt nagyon aggódtam, nem akartam hibázni mixelés közben. Minden miatt aggódtam. Tudtam, hogy figyelnek és bíráskodnak, mert régi fórumokon és e-mail csoportokban láttam, hogy rólam is beszélgetnek. Nem csak rólam, hanem a többi maréknyi női DJ-ről is. Folyamatosan figyeltem mi zajlik körülöttem és vártam mások jóváhagyását, de ezt a feszült állapotot képtelenség 23 éven át fenntartani, nem egészséges. Természetesen volt temérdeknyi pozitív pillanat és kaptam támogatást is néhány nagyszerű embertől. A helyzet tanulsága azt hiszem annyi, hogy a sok aggodalom és idegesség ellenére képes voltam több remek dolgot is letenni az asztalra és éreztem, hogy van mit keresnem itt, van mondanivalóm. A lányomnak is mindig ezt tanácsolom: ér félni, de tedd meg, amit akarsz, idővel pedig belerázódsz. Minden női művésznek azt tudom javasolni, hogy a lehető legkevésbé se figyeljen a negatívumokra, próbáljon meg kevésbé törődni azzal, hogy mit gondolnak mások. Találd meg a saját utad és stílusod, tarts ki mellette és minden rendben lesz. Beletelik kis időbe, szóval légy türelmes és csak tedd a dolgod. Összpontosíts azokra, akik támogatnak, ne pedig azokra, akik nem.

Sokkal keményebben kell dolgoznunk azon, hogy a női művészeket befogadják, nem csak a drum&bass-be, hanem minden más műfajba is. Ha jobban megnézed, láthatod, hogy rengeteg szervezet működik e témában, mindenféle stílusban. Támogathatjuk egymást, szabadon beszélgethetünk és tanácsokat kérhetünk egymástól. Én például tagja vagyok egy női producereket gyűjtő privát csoportnak, ami rengeteget segít. Szeretem az F-list-et, remek dolgokat művelnek, nagyszerű a She Said So és az EQ50 is erősödik lassan… a nagy változásokhoz idő kell. Könnyű azt látni, aki ott van az orrod előtt – az esetek többségében férfi DJ-ről vagy producerről lesz szó úgyis – és ugyanígy könnyű a szervezőnek is olyan fellépőket meghívni, akik az orruk előtt vannak és ismerősek. Tisztában kell lennünk azzal, hogy többen léteznek annál, mint akik közvetlenül előttünk állnak. Tavaly óta látok elmozdulást e téren, az emberek már jobban odafigyelnek azokra is, akik eddig a látókörükön kívül estek. Producerek közt is van néhány ígéretes tehetség – tudom, mert az EQ50 mentor-programjára érkeztek nagyszerű jelentkezések.

A női producerek lassú, de biztos térnyerése gyanítom téged is ösztönözött arra, hogy újra alkoss a stúdióban. Milyen hangulatú, műfajú zenéken dolgozol mostanában?

Olyan sok jó zene jött ki mostanában – azt hiszem ez 2020 egyik pozitív hozadéka. Dolgozom néhány zenén, például ’90-es évek közepét idéző drum&bass-szeken, ezeket olyanok inspirálták, mint Wax Doctor, vagy Dkay és DJ Lee. Folyamatban van egy trip-hop/breaks-szerű szám is, ami a Massive Attack-hez közelít hangulatban. Van sok olyan darab, amiket az utóbbi jónéhány évben kezdtem el és várják, hogy befejezzem őket. Azt hiszem számomra zeneírás terén a breakbeat-ek, basszusok és az atmoszférikus hatások a fontosak, legyen szó 170-es, 160-as vagy lassabb tempóról.

Mely előadók zenéi, vagy DJ-k mixei pörögnek sokat nálad mostanában?

Sok mindent hallgatok, régit és újat is. Amikor elindulok sétálni, egyszerűen csak véletlenszerű lejátszásra állítom a zenekönyvtáram és meglátom, mi sül ki belőle: szólhat ’90-es évekbeli, grunge, techno vagy pop. Elektronikus zenében most nagyon bírom Lorn & Dolor, Blocks & Escher, Zero T, a teljes Samurai label, Workforce, Kiat, Sinistarr, E.M.M.A, Ikonika, Biome, Commodo, Irrelevant, Soft Boi, Wardown, és Konessi munkáit. Sok pop, r’n’b, alternatív dolgot is hallgatok, imádom Halsey-t, Banks-t (megszállottja vagyok a legutóbbi albumának!), FKA Twigs-et, Cigarettes After Sex-et, Dominic Fike-ot, Janelle Monet, Bat For Lashes-t.

Távolodjunk el a zenétől egy picit… milyen más művészetek, tevékenységek hoznak lázba, vagy töltenek fel téged?

Mindig is sok időt töltöttem Ebay-ezéssel, főleg ruhaárusítással, mivel imádom a divatot. Mostanában még többet csinálom ezt. Edzésként pilates-ezek és elkezdtem jógázni is. Ezeken kívül szeretek sétákra menni a családommal, kerékpározni, kávézni és a macskámmal, Tabitha-val lógni. Zenéket és playlisteket is készítek, és persze zenehallgatással szórakoztatom magam.

Végezetül, mit vársz 2021-től? Sajnos úgy tűnik, hogy a koronavírus még velünk marad egy darabig…

Úgy tűnik, hogy az Egyesült Királyság épp jön kifele a második nagy lezárásból. Egy picit nyitottabb lesz minden, természetesen korlátozásokkal, de megnyugtató, hogy úton a védőoltás és hogy az egészségügyi dolgozók talán már karácsony előtt megkapják. Reményteli vagyok, de az igazat megvallva, az elmúlt hetek kemények voltak, az amerikai választásokkal, a rövidülő nappalokkal és az általános stresszel, amit a jelen helyzet okoz. Nagyon bízom abban, hogy most már jó irányba mozdulnak a dolgok, és hogy Magyarország számára is érkezik néhány jó hír nemsokára – remélem meg tudlak látogatni majd titeket 2021-ben!

Share.

About Author

I came to hear the band today, I ain't thinkin' 'bout u

Comments are closed.