Abstract Elements – Demand 018

0

A svájci illetőségű Demand Records gyakorlatilag a megszületése óta igen magas színvonalon teljesít. Azon túl, hogy neves előadók zenéit prezentálta, a legtöbb esetben igyekezett a különlegességre és a formabontó produkciókra is koncentrálni. Bár minden valamire való kiadó ars poeticája a minőség és a megújulás/megújítás körül forog, nagyon úgy fest, hogy a Demand-nél mindezt komolyan is veszik, nem csak üres sallangokról van szó. Az augusztus 26-án megjelenő Abstract Elements 12”-ese ékes példája annak, hogy igenis van új a nap alatt.

webre

A label egyébként sem aprózta el a dolgokat, ugyanis anno rögtön egy BTK / SpectraSoul 12”-essel indította a pályafutását, majd sorra jöttek a feltörekvő és a már jól ismert előadók: LSB, Eastcolors, Andy Pain, Mortem, Stray, June Miller, Optiv & BTK, csak hogy néhányat említsünk.

Magyar vonatkozása is van a kiadónak, ugyanis a Spinline először a Hydro-val közös Junction 13 / Perimeter koronggal iratkozott fel a katalóguslistába. Ezután következett a Contrast EP (a maga négy trekkjével), amelyről külön kiemelném a Life című szerzeményt (és annak a Clarity remixét is), ugyanis a soron következő, 18. Demand megjelenés számomra abszolút azt a hatást érte el, mint anno a zajokból összerakott Spinline trekk.

Az Abstract Elements duó egyébként két orosz úriembert takar, mégpedig Bopot és Diagramot. Bop nem ismeretlen számunkra, ugyanis a Medschool-on és a Hospitalon is szerepelt már, legutóbb pedig a Counter Intelligence Coupe D’Etat albumán is helyet kapott egy zenéje. Kettejük egyesülése eddig olyan címkéket eredményezett az Abstract Elements név mellé, mint a D-Bridge-féle Exit vagy az Electrosoul System által irányított Kos.Mos.Music.

A hangzás ezúttal is abszolút minimál, de ahogy azt a srácok előadják, az nem mindegy. Az Acid Coke szokványos „ultraminimálkodás”, vuttyogó mélyekkel, de a harmadik perc után elgurul a gyógyszer és megismerkedünk a minimál-acid-dnb-vel. Az ötlet és a megvalósítás is egészen egyedi, hatalmas piros pontot érdemelnek a srácok, hogy mertek valami újjal előállni. A flipen a Naprimer egy lendületes minimalista roller: egyszerű dobok, agyontorzított effektek, és hintáztató mélyszekció, kell ennél több?

Mivel mostanság egyre ritkábban futok bele olyan megjelenésekbe, amelyektől igazán leesik az állam, így nem meglepő az új Demand cucc iránti lelkesedésem. Mindenkinek csak ajánlani tudom, mert egész egyszerűen állat.


Share.

About Author

Leave A Reply