A basszus teljes spektruma – 15 éves a Bladerunnaz

1

Bizony, nem mai történet, hogy 1998-ban egy lelkes baráti társaság elhatározta, komolyabb jelenlétet szeretne a drum and bass és jungle zenének Magyarországon. Aki idehaza a stílus kedvelője, az biztosan megfordult már legalább egy Bladerunnaz rendezvényen. Az évek során a Bladerunnaz és a drum and bass neve szinte teljesen egybeforrt már Magyarországon. Hogy és mikor indult ez a ma is tartó, idén 15 éves történet?

blade15_629A Balettintézetben működő Boulevard Cafe pinceklubjában 1998 őszén kezdődtek azok a próbálkozások, ahol a teljes akkori DJ-gárda – DJ Bal (eleinte Sundance Kid), Safair, Size 9 (RIP 2007), Mastif (akkor még Stealth), Ozon, Statik (aka Lego) – képviseltette már magát. Ezt követően 1999 februárjában érkezett el az idő, hogy az első külföldi fellépőt is felvonultató bulijukat megrendezzék. Az est vendégei nem kisebb nevek voltak – az ötödik kerületi, azóta már többször átalakult The Club nevű szórakozóhelyen –, mint az azóta világhírűvé vált DJ Fresh (aki ekkor, Budapesten tudta le élete első nemzetközi fellépését), valamint akkori zenésztársa, Vegas a négytagú Bad Company csapatból. A nagy sikerű bulit követően nem kellett sokat várni a folytatásra sem, egy hónapra rá jött a második. A városközponttól távol eső pesterzsébeti Tátra moziban rendezett partira inkább az első alkalommal megfertőzött fanatikusok jöttek el, és a Therapy Session-ök szülőatyját, Dylant, és szerzőtársát, Facs-et hallhatták az egybegyűltek.

A megfelelő helyszín megtalálása akkoriban sem volt könnyű feladat, így nagy segítséget jelentett 1999 nyarán a körúti (jelenlegi pompájához képest) kissé leharcolt állapotban levő Royal szálló által biztosított rezidencia. A kitűnő helyszínnek és az aktuális, jól megválasztott külföldi fellépőknek, erős hazai line up-oknak köszönhetően az év végére már egy több száz fős keménymag látogatta a Bladerunnaz bulikat. Emlékeztetőül: DJ Loxy júniusban itt játszotta első, azóta legendaszámba menő szettjét, ami éjjel egytől egészen a buli legvégéig tartott. Ezen a helyen volt Kemal (Konflict) első külföldi fellépése, az ősszel visszatérő Bad Company bulit pedig DJ Fresh azóta is emlegeti. Itt lépett fel decemberben DJ Ink és vele a ma már a legnagyobb drum and bass DJ-ket is hosztoló MC AD, valamint az első live actjét bemutató magyar drum and bass trió, a Random Soundz, amelyet lényegében az innen induló Sasvári Gergely, ismertebb nevén Mindscape első drum and bass zenekaraként tarthatunk számon.

Az új évezred egy új helyet is hozott a csapat életébe, így első születésnapjukat már a Vigadóban ünnepelték Matrixszal. Ez év tavaszán látták vendégül először a Soul:R kiadó főnökét, Marcus Intalexet és a Renegade Hardware akkori sikercsapatát, a Usual Suspectset, előbbit a Budavári Labirintusban, utóbbit pedig a rezidenciaként funkcionáló Vigadóban. A stílus népszerűsége folyamatosan nőtt, így egy merész elhatározást követően a nyár beköszöntével szabadtéri bulit szerveztek, ez volt az első Fields of Joy fesztivál a Garancsi-tónál.

Ez a rendezvény sokak számára azóta is etalonnak számít. Ekkor lépett fel először hazánkban Fierce, és itt szökkent szárba DJ Lee és a Bladerunnaz máig tartó barátsága. A két helyszínen zajló szabadtéri rendezvény adott teret Yonderboi legelső élő fellépésének, valamint Anorganik live actjének. Egy nyár végi citadellás Konflict buli után a csapat visszatért a már bejáratott Vigadóba, ahol Loxyt és Inket, a Bad Companyt és DJ Lee-t látták vendégül az év hátralévő részében.

Az ezredfordulóra a drum and bass stílus meghatározó zenei irányzattá vált a hazai fiatalság körében, és a Bladerunnaz rendezvényeket is egyre többen látogatták. Ebben az évben rendeztek először szilveszteri Bladerunnaz bulit a szentendrei Complex falai között, a Future Cut duó vendégszereplésével. Róluk azt érdemes még tudni, hogy napjainkban Lilly Allen-nek készítenek zenei alapokat. A 2001-es évben folyamatosan emelkedő nézőszámokkal és olyan alapembereknek nevezhető előadókkal folytak tovább a szentendrei bulik, mint Doc Scott, DJ Trace, Optical, MC Ryme Tyme, MC Justice. A nyári Fields of Joy már kétnapos, három helyszínes fesztivállá nőtte ki magát, ahol drum and bass előadókon (DBridge-en és Maldinin a Bad Company-ból, Matrixon, J Majiken, Frenzicen) kívül fellépett többek közt a 100 Hz és a Rockers Hi-Fi, élő koncertet adott az Anima Sound System. Az év végi NYE-en pedig egy igen impozáns line uppal (Kemal, Usual Suspects) búcsúztatták az óévet. A csapat harmadik születésnapját a Pesti Vigadó báltermében tartotta az akkor éppen színészi karrierje csúcsán levő jungle keresztapával, Goldie-val.

A hároméves szervezőcsapat a drum and bass mélyebb és finomabb vonalából a 2002-es évben hozta először Magyarországra a Total Science-et és Calibre-t. A szokásos nyárindító Fields of Joy fesztiváljuk is ebben az évben kapta meg méltó helyszínét a Citadella várudvarán, hogy egy addig soha nem látott fellépőkavalkáddal szórakoztassa az összegyűlt ezreket. Bad Company, Universal Project, London Elektricity, A Sides, D Kay, DJ Lee, MC AD és MC 2Shy, még felsorolni is nehéz, hogy ki mindenki játszott ott azon az estén és persze reggel a körpanorámás napfelkeltében.

Ez idő tájt kezdtek magyar drum and bass előadók külföldi kiadóknál megjelenni. SKC vagy a máig is aktív Chris.SU nevét érdemes megemlíteni, mint azon hazai úttörőkét, akik elsőként törték át az akkoriban még nagyon brit dobbasszus színtér védőbástyáit, és érték el, hogy zenéik angol lemezkiadók bakelitkorongjain jelenjenek meg. Friss, kiadás előtt álló trekkjeikkel és a külföldi zenésztársaktól kapott dubplate-eknek köszönhetően fellépéseik egy-egy Bladerunnaz buliban üde színfoltnak hatottak. A hazai drum and bass ebben az időben élte első fénykorát. Minden, az új zenékre kíváncsi fiatal drum and bass buliba járt, rengetegen vásárolták a lemezeket, hogy DJ-ként felléphessenek, és sokan kezdtek el különböző helyeken saját bulikat szervezni. A Bladerunnaz-nél a kezdetektől megfigyelhető volt a folyamatos nyitottság az új előadók és stílusok iránt, figyelemmel követték a változó trendeket és az új alstílusok megjelenéseit is.

Többek között ez vezette a csapatot arra, hogy a drum and bass keményebb és sötétebb ágát kedvelő közönség számára 2007 tavaszán elindítsa Therapy Sessions Budapest sorozatát, amely a nemzetközi Therapy brand hazai képviselőjeként mind a mai napig működik és évente két alkallommal szállítja előadóit. Ezen kívül példaként említhetjük a könnyedebb zenék iránt fogékony rajongók kedvencét, a Different Drum sorozatot, amelyen olyan nevek mutatkoztak be, mint a Bad Companyból kivált és szólókarrierbe kezdett DBridge, a lányok nagy kedvence, Alix Perez, a Commix, vagy az azóta már technóban utazó Martyn. Sok olyan DJ náluk lépett fel elsőként az országban, akik azóta világhírűek lettek és ma már fesztiválok headlinereiként térnek vissza. A többször említett DJ Freshen és Matrixon kívül ilyen volt a 2005-ben először Budapestre látogató Sub Focus, valamint a szintén ebben az évben a Közgáz melletti kis klubban debütáló Chase & Status duó, Spor (most Feed Me), vagy a 2008-ban több DJ-fellépést követően a Vasúttörténeti Parkban élő koncerttel jelentkező, ausztrál Pendulum.

Az évek során megannyi helyet megjárt csapat a 2007-es évtől a Hajógyári-szigeten a Studióban, valamint 2005-től a nyári időszakban már a Mokka Cukában találta meg rendezvényei állandó helyszíneit. A két hely rengeteg sokat emlegetett Bladerunnaz bulit látott, az emlékezetesebbek a Mokkában a Fields of Joy folytatások Andy C, Shy FX, Ed Rush, DJ Zinc vendégeskedésével, valamint a narancssárga szórakozóhelyen az első ott rendezett Therapy, a Bladerunnaz születésnapok, DJ Marky és Stamina MC bulijai, és még sorolhatnánk.

A Bladerunnaz sosem ragadt le egy helyszínen, szeretett újakat kipróbálni. A Budapest színfoltjának számító, számos nemzetközi elismerést besöprő A38 hajón az első elektronikus rendezvények között voltak a Bladerunnaz partik. Különleges helyszínnek számított a Citadella, amelynek körterme és Panoráma Bárja is nem kevés emlékezetes BLZ bulit látott. A Bladerunnaz a budapesti partizók igényeihez igazodva jelenleg a belvárosi klubokat preferálja, ugyanis manapság nehezen lehet kimozdítani az embereket. Az A38, a Corvintető és az újranyitó Akvárium ad otthont a különböző Bladerunnaz sorozatoknak, valamint a Városligetnél lévő Dürlin rendezvényház, ahol az elmúlt három év klubméretűnél nagyobb rendezvényei zajlottak (például a Noisia, a Camo & Krooked, Netsky bulik, Ed Rush és Optical Virus kiadójának születésnapja, a UKF rendezvények vagy a Black Sun Empire Blackout partija).

Időközben az állandó zenei változás és folyamatos újdonságkeresés más műfajok felé is elindította a társaságot. Először a TEST sorozatot hívták életre, ennek keretében szerveztek olyan rendezvényeket, amelyek meghívottjai elütöttek a fő profiltól, de a fiúk szerették volna bemutatni őket a budapesti közönségnek. Ilyen volt Radioactive Man vagy a DMX Krew klasszikus electróból és basszusokból táplálkozó munkássága, az első budapesti dubstep partik egyike Boxcutter és Bizzy B vendégszereplésével. TEST fémjelezte koncert volt sok év után a Faith No More rockzenekar énekese, Mike Patton budapest látogatása, DJ Pinch, Alex Smoke és Mike Paradinas vagy éppen Bonobo fellépése is. Kötődik néhány emlékezetes hip-hop esemény is a Bladerunnaz / TEST csapatához, például Mos Def egyetlen magyarországi fellépése vagy RZA, Raekwon és a Cypress Hillből ismert B-Real & Psycho Realm koncertjei. Aztán 2010-ben – az A38 hajóval közösen – a Decknology sorozatra olyan előadókat hívtak, mint Ben UFO, Jackmaster, Julio Bashmore, Girl Unit, Pangaea, Appleblim vagy Mosca. A sorozat egy évet élt meg a hajón, hogy aztán Budapest Bass Music néven a Corvintetőn folytatódjon, ahol eddig igen impozáns fellépőgárdát sikerült felvonultatni Oneman, Boddika, Dusky, Wookie, Roska, Kingdom, XXXY, Zed Bias vagy DJ EZ személyében. Áprilisban jön az angol dance chart top 10-et megjárt Breach is. Mielőtt kitört a deep house láz világszerte, a Bladerunnaz jóvoltából már nálunk járt a jelenlegi Resident Advisor összesítésen 3. helyet kapott Dixon is.

A Bladerunnaz a saját rendezvények mellett részt vállal több nyári, külföldi és hazai fesztivál tánczenei programjának megszervezésében. Közreműködik a Sziget, a Balaton Sound, a VOLT és a B my Lake munkájában. Együttműködik az angol-horvát Outlook basszuszenei fesztivállal, az osztrák Urban Art Formsszal, valamint a cseh Let It Rollal (és úgynevezett „launch” partikat is szervez nekik). A 2013-as évben pedig Pulában, az Outlookon saját boat party-val képviseltette magát, ahol a magyar DJ-k mellett Goldie, Lenzman, Ant TC1, MC Fokus és MC Toast lépett fel. Az utóbbi években az elektronikus zene előtérbe kerülésével napról-napra egyre többen és többen ismerkednek meg a drum and bass-szel már itthon is. Nem csak a BBC Radio 1 játssza főműsoridőben ezeket a zenéket, hanem nálunk is minden nap hallható egy-egy dallamosabb, énekes szám az éterben. Ezzel a korábban – tört ütemei és különleges hangzásvilága miatt – sokak számára nehezen fogyasztható műfaj napjainkra teljesen elfogadottá vált. Sokan pont az internetről, a tévéből vagy a rádiókból meghallva keresik ezeket a zenéket és az ilyen bulikat.

Mostanra a Bladerunnaz is elérkezett oda, hogy már nemcsak a drum and bass-en szocializálódott underground közönség, hanem az újonnan jövő és érdeklődő fiatalok igényeire is tekintettel kell lennie. A megváltozott zenefogyasztási szokásoknak köszönhetően a különböző stílusok közötti határok lebomlóban vannak és teljesen átjárhatókká válnak. Ma már nem ritka az, ha valaki egyik hétvégéjét egy EDM, dubstep vagy akár hip-hop partiban, a másikat pedig egy drum and bass buliban tölti. Mára a lényeg a szórakoztatás lett. Ezért is vannak mostanában vegyes line upok, és olyan külföldi fellépők, akik szettjeikbe a drum and bass rokon-irányzataiból is beépítenek több számot.

Ami változatlan, hogy a Bladerunnaz szervezői rengeteget foglalkoznak a zenével, amit képviselnek. Igyekeznek változatosak lenni, lefedni a drum and bass teljes spektrumát, bemutatni a nekik kedves dubstep és bass music dolgokat is. Több sorozatuk is fut jelenleg (Bladerunnaz, Budapest Jungle, Therapy Sessions, UKF, Budapest Bass Music, Different Drum), ezek közül mindenki megtalálhatja, amelyik szívének leginkább kedves. Akik szeretik ezt a zenét, azok az elmúlt 15 évben szerencsére megtanulták már – vagy most tanulják –, hogy ezekben a stílusokban mind fellépők, mind körülmények terén a Bladerunnaz-től kapják a legjobbat.

(Az eredeti cikk a Magyar DJ Magazin februári számában jelent meg.)

A Bladerunnaz 15. születésnapi bulija szombaton lesz a Corvintetőn. Az est fényét DJ Die, Calibre és MC DRS emeli a magyar élvonal mellett. A részletekért katt ide.

Share.

About Author

1 hozzászólás

  1. Pingback: UP Podcast #27 – Statik (Bladerunnaz) | urbanplayer.hu

Leave A Reply